3D nyomtatóval gyártanak űreszközöket, bolygókat

Ivanics Ferenc az egyik foglalkozáson (Archív fotó:ÚCsK)

Az Úrkúti Csillagászati Klub háza táján nincs olyan, hogy ne történne valami. A tagok folyamatosan azon ötletelnek, szorgoskodnak, hogy a csillagászat és űrkutatás világát a lehető legszélesebb körben megismerhetővé tegyék, amelyhez újabbnál újabb szemléltetési formákat alkalmaznak. Ezúttal egy nagyszabású projekt keretében beszereztek egy 3D nyomtatót, hogy élethű égitest és űreszköz modelleket gyártsanak.

Az új szerzemény munka közben

– Tagjaink és az érdeklődő közönség bemutatóinkon már eddig is találkozhatott 3D nyomtaóval készített modellekkel, ám mivel rengeteg lehetőséget láttunk benne, úgy döntöttünk, mi magunk is beszerzünk egyet. Eddigi makettjeinket Lengyel József valósította meg, rámutatva a szerkezetben rejlő potenciálra. Az új eszközt már munkára is fogtuk, elkészítettük vele a Mars (és Naprendszerünk) legnagyobb vulkánját, az Olympos Monst illetve a Szaturnusz egyik holdját, a Mimast. A közeljövőben még több, űrkutatással és csillagászattal kapcsolatos modellt nyomtatunk ki és természetesen törekszünk arra, hogy e készülékünk is elérhető legyen minden tagunk számára – tájékoztatta lapunkat Ivanics Ferenc, a klub vezetője.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply