5 millió forintos adomány az ajkai mentőállomásnak

Újraélesztésnél hatalmas segítség a mentőknek a Lucas3 eszköz, amellyel szállítás közben is folyamatos a mellkaskompresszió. Az eszközt bemutatja Imre Sándor (Fotó: Györkös)

Az újraélesztés világnapján, azaz október 16-án kapták meg hivatalosan a Lucas 3 elnevezésű berendezést az ajkai mentőállomás dolgozói, amely a reanimáció, vagyis az újraélesztés során könnyíti munkájukat a beteg szállítása közben, így a páciens életben maradási esélyei javulnak. Az új eszközre a forrást civilek és helyi cégek gyűjtötték össze a mentőknek, akik köszönetképp egy hétköznapi szituációba ágyazva működés közben mutatták be a berendezést és vele összefüggésben a helyes újraélesztési protokollt az ünnepség résztvevőinek, mert bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítséget kell nyújtania.

A megjelenteket Molcsán András állomásvezető köszöntötte, hangsúlyozva, hogy evolúciós ugrás az eszköz beszerzése a múlthoz képest, hiszen korábban a szállítás közbeni reanimáció mindig kockázatos művelet volt, így annak hatékonyságával sem voltak elégedettek a dolgozók, de a Lucas3-mal sokkal biztonságosabbá, magasabb hatásfokúvá válik az életmentés. Minden segítőnek, aki a projekt sikeréhez hozzájárult köszönetet mondott, hiszen a civilek és a cégek a pénztárcájuknak megfelelő összeggel járultak hozzá a berendezés megvásárlásához, ezzel is kifejezve, hogy a mentőállomás és a betegek ellátása a szívügyük.

Hátizsáknak tűnik, pedig életmentő eszköz lapul benne..

Az ajkai állomásvezető felvezetése után Meszlényi Norbert, a Veszprém megyei mentőállomás vezető mentőtisztje vette át a szót bajtársától, rámutatva, hogy mekkora büszkeség az, hogy Veszprém megye összes esetkocsijában rendelkezésre áll immár ez az eszköz, így a segítségnyújtás még precízebb lehet.

Az ünnepség a földszinten folytatódott egy bemutatóval, ahol az újraélesztést prezentálták lépésről lépésre az ajkai állomás dolgozói egy hétköznapi szituációba ágyazva az egybegyűlteknek, kiegészítve a Lucas 3 eszköz használatával, amivel szállítás közben is egyenletes mellkaskompressziót lehet alkalmazni a páciensnél, így az esetkocsi személyzetéből egy ember felszabadul, hogy a további teendőket is el tudja látni.

 

Ez nem játék, hiszen tényleg mindenkivel megtörténhet, hogy mellette esik össze valaki, vagy a földön fekve találja útközben egy embertársát. Azt hogy mi a teendő, sokan még mindig nem tudják, pedig a 112 vagy 104 felhívásával, majd a mentésirányító utasításainak pontos követésével akár életet is menthet a laikus, ezért fontos újra és újra felfrissíteni az egészségügyi alapismereteket.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply