Egy elfelejtett szakma: a kohászat
Az ajkai alumíniumkohó közel ötven évig biztosított kenyeret a családok számára. Méltánytalanul kevés szó esik manapság azokról a kohász emberekről, akik a nehéz fizikai megterhelést és az egészségre ártalmas körülményeket is vállalták több évtizeden keresztül.
Ezt a hiányt szeretnénk pótolni a 75 éve 1943. február 23-án csapolt első tégely fémalumíniumra emlékezve. Ekkor Magyarországon elsőként egy komplex alumíniumipari tevékenység indult el, amely szűkebb értelemben magába foglalta a közelben bányászott bauxit felhasználásával a timföldtermelést, az alumíniumkohászatot, a fém ötvözését, öntését. Ezek közül a rendkívüli körülmények miatt a legkeményebb szakma a kohászat volt. Hardi Sándorral egykori művezetővel elevenítettük fel a kohóban végzett munkákat.
– A két csarnokban szerteágazó tevékenységeket végeztünk. Ilyenek voltak a kádépítés, a sínszerelés, az anód massza adagolás, anódköpenyezés, csatlakozórakás, tüskehúzás, annak beverése és tisztítása, kéregbetörés, timföldadagolás, csapolás és a hozzájuk kapcsolódó karbantartás. Ezek mind embert próbára tevő, timföldtől poros, masszától szenes munkák voltak, amelyektől jellegzetes „kohászszaga” volt a ruhánknak. Tiszteletet érdemeltek asszonyaink, akik – főként, amikor még mosógép sem volt – hétről hétre tisztán készítették oda a „sittes” csomagot.
Az üzem területén, az északi és a déli csarnokban 152 oldaltüskés kádban történt az elektrolízis. A 950 °C – os fürdőben, elektrolitban végbemenő folyamatok eredményeként a több, mint 600°C-os fém izzott, amelynek közelében végeztük a napi kötelező teendőket (nem véletlen terjedt közöttünk, ha eljön az idő, mi leszünk a pokol fűtői). Főként a nyári időszakban nem volt ritka a 60 fokos hőmérséklet a füstködben. A keletkezett szúrós szagú gázok kellemetlen hatással voltak a szervezetünkre, a fizikai munkáról nem is beszélve, mivel a kezdetekben mindent kézi erővel kellett végezni. Nem volt ritka az égési sérülés és az áramütés sem. A kohászok átlagéletkora más szakmákhoz viszonyítva alacsonyabb volt – emlékezett vissza Hardi Sándor, aki a technikum elvégzése után 1970-ben kezdett az üzemben dolgozni.
Később a gépesítések sokat javítottak a helyzeten. Az elindult képzéseknek köszönhetően kitanulhatták a szakmát az addig képzetlen dolgozók. A középiskolákból, főként Veszprémből és az egyetemekről is szakmájukat a gyakorlatban is elsajátított fiatalok kerültek ki. Így a tapasztalt régi motorosok és a fiatal értelmiség összedolgozásából sikeres fejlesztések születtek; a kétkezi munkát néhol felváltották a gépek. Kiépítették a gázelszívó rendszert 1984-ben, amellyel így az ország három kohója közül a legtisztább levegőben Ajkán dolgozhattak a kohászok. Sőt az egész termelést számítógépes ellenőrzés alá vonták.
– Sajnos a fejlesztések ellenére, a rendszerváltás áldozata lett a kohó, 1991 december 30-án leállították a termelést. A régiek annyira kötődtek az üzemhez, hogy nem tudták könnyek nélkül elviselni a megszüntetést- mesélte elérzékenyülve Sanyi, aki tanúja volt az üzem bezárásának.
A leállással olyan közösségek szűntek meg, akik számíthattak egymásra a kohón kívül is. Örültek a kollégák és gyermekeik sikereinek, a családok gyarapodásának. Kevés olyan munkahely volt, ahol kijárt a Himnusz nyugdíjba vonuláskor a munkatársnak. Az ajkai kohászok közül többen részesültek ebben a megtiszteltetésben.
Napjainkban már csak a Kohász utca és egy Kohász (Olvasztár) szobor – amelyet Mencseli Ernőről, a kohó kisműhely dolgozójáról mintázott meg Farkas Tibor szobrászművész- emlékezteti a városlakót erre az egykoron megbecsült szakmára. Az üzem bejáratánál állt szobrot nemrégen Németh Ferenc ajkai képzőművész felújította, most arra vár, hogy méltó helyet találjanak a város egyik parkjában az ismételt felállítására a jubileum alkalmából.
A családok még őriznek otthon elismerésként kapott kitüntetéseket. Említést érdemel a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kiváló Kohász kitüntetése, amelyet az országban elsőként 1/1978-as sorszámmal Bosits András tósokberéndi kohász kapott meg. Beszélgetőpartnerünk Hardi Sándor többek között Magyar Ezüst elismerésben részesült.
Több kiadvány, dolgozat is található a lakások könyvespolcain, főként a szakmához kötődő szakemberek tollából. Számos otthonban lehet még látni kis alumínium öntvényeket, emléktárgyakat. Érdemes lenne összegyűjteni a különböző relikviákat, hogy emlékeztessenek bennünket e sok verejtékkel végzett szakma hőseire.
Leave a Reply