A bőrvarrás művészete

Már ősidők óta használja az emberiség a bőrt, ruházati és használati tárgyak készítésére. Ezt az alapanyagot hozta el a felnőtteknek kreatívan sorozat utolsó foglalkozására Horváth Rita és Viaszné Meinczinger Katalin, ahol ezúttal bőrből készült mappatartót készíthettek az érdeklődők november 8-án, a művelődési központ aulájában.

A foglalkozás vezetői előre elkészítették a sablonokat, ami megkönnyítette a résztvevők munkáját. Összeillesztés és ragasztás után következhetett a kézi varrás alapvető trükkje. A bőrt ugyanis nem a tűvel kellett átszúrni, hanem a tűt egy előzetesen kifúrt lyukon kellett átvezetni a cérnával, ami nemcsak összefogta a munkadarabot, hanem díszítette is elütő színével.

A kézi varrást megnehezítette,  hogy nem egy, hanem két tűt használtak a jelenlévők a művelethez, ám a végeredmény teljesen olyan lett, mintha géppel készült volna. Horváth Rita mindenkinek segített elkezdeni a varrást, ami utólag visszagondolva csak elsőre tűnt bonyolultnak.

Bőrvarró csikó hiánya miatt mindenki a combjai közé szorította a mappatartót és így haladt öltésről öltésre, amelyek közül az első néhány még bizonytalannak tűnt, végül mindenkinek siker koronázta a munkáját.

Legközelebb november 25-én 15 órakor gyűlnek össze a kreatívok, amikor már az adventi időszakra hangolódnak. Ekkor dekupázs technikával karácsonyi díszt készítenek. A klubvezetők kérik, hogy 14-es ecsetet hozzanak magukkal az érdeklődők.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply