A csékútiak felújították a Hősök Kertjét

Fotó: Györkös

Akik március 24-én Ajkáról a szép tavaszi időben a Balaton-felvidék irányába indultak útnak, azok a csékúti Csonka tornyot elhagyva sürgő-forgó emberekre lehettek figyelmesek. A településrész lokálpatriótái erre a napra szervezték a Hősök Kertjének a felújítását.

A csékútiak tavaly a temetőben hadisírokat tettek rendbe Kovács Viktornak, az Ajkai Evangélikus Egyházközség lelkészének hívó szavára. Idén pedig Varga Györgynek, a Csékúti Baráti Kör elnökének a kezdeményezésére az 1934-ben létesített Hősök Kertjét varázsolták újjá. 2017-ben az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázatot írt ki emlékművek felújítására.  Erre a helyre pedig ráfért a javítás, hiszen az elmúlt majd 84 év alatt sokat romlott az állapota. Ismeretes, hogy 1945 után tilosak voltak a megemlékezések is. A Csékúti Baráti Kör a Bányász Kulturális Egyesület segítségével és koordinálásával sikeresen pályázott. Az önrészt harmincöten, a falu lakói és az elszármazott barátok közös erővel gyűjtötték össze.

A felújítás alkalmával a 130 négyzetméternyi területen tereprendezést végeztek, kerítést építettek, festettek, tujákat ültettek. Kialakították a helyet a mini kopjafáknak, amelyek az első világháborúban elesett csékúti katonáknak állítanak emléket. Elhelyezték a tartó konzolokat. Volt, aki az ingyen fuvart biztosította, más az áramot adta, de számos mesterember szakértelmére is szükség volt ahhoz, hogy egy rendezett méltó helyet alakítsanak ki a centenárium alkalmából. Közben az emlékművet is restaurálták és az időközben beazonosított öt hősi halott neve is felkerült a többiek mellé.

A munkákat a Csékúti Baráti Kör és a Retro Klub tagjai végezték túlnyomó részben, de a tereprendezésben Puskás Károly, a településrész önkormányzati képviselője is részt vett. Harmincketten szorgoskodtak, amelyet a jelenléti ívvel igazolnak, hiszen ez a program már az „Ajka 60” versenysorozat egyik első rendezvénye volt. Az emlékhely a tervek szerint április 28-án ünnepélyes keretek között lesz átadva.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

1 Comment

  1. Gratulálok Varga Györgynek és a segítőknek, minden elismerésem a Tiétek! További sok sikert kívánok! Roznai Zoltán

Leave a Reply