A jól sikerült fotóhoz nem elég a megfelelő felszerelés, adottság, tehetség is szükségeltetik hozzá, hiszen a fejben és nem a gépben születik meg a kép. Ezek a gondolatok Czire Alpár székelykeresztúri fotóművész kiállításának megnyitóján hangzottak el augusztus 30-án a művelődési központ kiállítótermében.
A beszédes tárlat „Sorsnak konca és kölönce” elgondolkodtató címet kapta, amihez maga az alkotó szolgált magyarázattal. Az ötödik alkalommal megrendezett fotókiállítást Ivák Péter fotós nyitotta meg, aki székely képírónak nevezte a kiállítót. Ramasz László művészeti vezető irányításával az Ajka-Padragkút Táncegyüttes műsora tette még élőbbé az eseményt. Marosmenti cigánytáncokkal varázsoltak mosolyt az arcokra az energikus, jókedvű fiatalemberek a korábbiaktól eltérő koreográfiával. Előadásuk a „Ritmusok” címet viselte.
A megnyitón a művészetbarát látogatók történeteknek, közös élményeknek is fültanúi lehettek. A sztorik kapcsán azt is megtanulhatták, hogyan viselkedik egy vérbeli fotós, ha a székelyföldi falujárások alkalmával szemlélője (vagy elszenvedője) egy-egy libatámadásnak.
A falakon látható képek egy elveszőben lévő világot örökítenek meg, a néptelenedő falvakban ugyan találkozhatunk apró gyerekekkel, de ők már a felmenőik útját nem fogják járni. Ezt a maradékában is keservesen szép világot mutatja be az alkotó, amelyben mégis létezik egy nehezen megfogható harmónia.
Azt mondják, ha egy fotót magyarázni kell, akkor nyugodtan a fal felé is lehetne fordítani – ennek ellenére a különleges címadáshoz mégis fűződik némi magyarázat, ugyanis kötődik az alkotó hétköznapjaihoz, gondolatvilágához. Elárulta, hogy Farkas Árpád erdélyi költőtől kölcsönözte a kiállítás címét: a kolonc vagy kölönc pedig ugyanazt jelenti. És hogy mindez hogyan kapcsolódik a művészhez? A gyermekek Székelyföldön beleszületnek egy hagyományőrző családba, ahol elsajátítják a néphagyományt, a népi mesterségeket – vagyis megteremtik nekik azt a bölcsőt, azt a fészket, ami szülőföldjükhöz köti őket. Amikor aztán felcseperednek, az a batyu, amit nagy szeretettel rájuk aggattak – tehát a sors konca -, egy idő után nagyon könnyen kolonccá (kölönccé) válhat a nyakukban. Úgy érezhetik, hogy a szülőföldjüktől való elszakadásban, egy másfajta sikeres érvényesülésben megakadályozhatja őket.
A falon látható munkák egy része súlyosabb, más részein a néző kicsit fel tud lélegezni – ezek inkább „szép képek”, ahogy fotós körökben nevezik – és vannak a mélyebb, elgondolkodtatóbb alkotások, amelyek emberi sorsokat ábrázolnak.
A tárlat szeptember 11-ig munkanapokon 9-17 óráig, szombaton 9-15 óráig tekinthető meg.
Leave a Reply