Az Ajkai Fotóklub tagjai kiállítással emlékeztek a Magyar Fotográfia Napjára. Az augusztus 29-én nyílt tárlatnak a Városi Múzeum ad otthont.
A Magyar Fotográfia Napját 2003 óta ünnepeljük, ugyanis 1840. augusztus 29-én a Magyar Tudóstársaság ülésén mutatta be Vállas Antal azt, hogy miként lehet képet alkotni fénysugarak segítségével. Ez még nem a mai értelemben vett fotó volt, hanem úgynevezett dagerrotípia, amelyet készítettek Petőfi Sándorról is. Ekkor készült Magyarországon az első felvétel nyilvánosan. A Magyar Fotográfusok Szövetsége minden évben kiállítással tiszteleg a jeles alkalom előtt.
Tihanyi György, az Ajkai Fotóklub vezetője megnyitójában elmondta, hogy ma már az életünk része a fotó, a film, a televízió. El sem tudnánk a mindennapjainkat képzelni nélkülük. Pedig néhány évtizede még a filmtekercset vittük előhívatni és izgultunk, jó lesz-e. Akkor még 36 kockás filmmel jártunk nyaralni és meggondoltuk, mikor fotózunk. Ma már a telefonunkkal is készíthetünk felvételt, akár több ezret is. Korábban ez elképzelhetetlen volt.
Az ajkai klub 2007 májusában alakult, Tihanyi György 2009-től vezeti a most már 19 tagú csapatot. Városunkban főként természetfotósok vannak, portréval kevesen foglalkoznak. Hetente találkoznak, tapasztalatot cserélnek, kiállításokat szerveznek, ugyanis mindenkinek jól esik, ha bemutatkozhat. Egyre elismertebbek országosan és szakmai berkekben is, ugyanis több kiadványban jelentek meg. Szerintük az igazi elismerés az, amikor a szakma mond véleményt az alkotóról. A fotózáshoz elengedhetetlen a technika, de nem csak azon múlik a végeredmény. Az sem biztos, hogy aki régebben fotóz, jobb, mint a kevésbé tapasztalt. Egy jó ötlettel, egyedi gondolattal bárki alkothat kimagaslót.
Szolnoki Erzsébet természetfotós Szarvasbőgés című fotója a Canon 2016. évi naptárába került be. Az alkotó egy szeptemberi nap izgalmas pillanatát örökítette meg, amikor „leszakadt az ég”, a köd felszállt, a nap pedig kisütött Úrkút fölött.
– A természetben töltött idő csodálatos, a fotó csak a melléktermék. Sokszor egyedül járom az erdőt, a mezőt. Szeretek hajnalban kimenni, hogy a napfelkelte már kint érjen. Barátaim kérdezik, nem félek-e? Nem, soha. Ha találkozom emberekkel kint, ők is olyan céllal járnak ott, mint én. És kint, megfigyeltem, bárkivel találkozunk, mindig köszönünk egymásnak. Itt, a városban ez nem jellemző – fogalmazott az alkotó.
Erzsébet gyakran hajnali fél háromkor ébred, összepakol és indul. A fotózást alaposan meg kell tervezni, tudni kell például, hogy az állatok mikor és merre járnak. Van úgy, hogy fotó nélkül tér haza. A természetfotózás türelmet, időt, kitartást igényel. Ott kell lenni kánikulában, fagyokban. Egy-egy álom megvalósításához pedig utazni kell akár az ország másik végébe is.
Leave a Reply