A főügyészség kivár

Fenyvesi "Feknyúz" Zoltán

Szerkesztőségünkhöz is eljutott az a feljelentés, amiben a feljelentő nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ő a Fenyvesi Zoltán ügyeiben eljáró jogász és tudomása van több olyan esetről is, ahol bűncselekmény gyanúja merülhet fel. A feljelentő teljes körű vizsgálat elrendelésére kéri a főügyészt abban az ügyben, amely Fenyvesi Zoltán képviselőjelölt által gyűjtött aláírások miatt indult. 

Indoklásul azt írja, hogy ő járt el a jelölt jogi ügyeiben és Fenyvesi először őt akarta rávenni arra, hogy próbálja befolyásolni az ügyészségnek a nyomozás elrendelésével kapcsolatos döntését. A jogász ezt nem vállalta, így állítása szerint Fenyvesi önmaga kereste fel az ügyészt, először telefonon majd személyesen. A nyomozást ennek ellenére elrendelték.

A feljelentő azt állítja, hogy ezután fültanúja volt annak, hogy a képviselőjelölt telefonon próbált érdeklődni a nyomozást folytató rendőrségen, hogy hol tart az ügye és hogy milyen bizonyítékok állnak a rendőrség rendelkezésére. Kérte a megyei főkapitánytól azt is, hogy ne nyilatkozzanak a sajtónak.  Ebben a főkapitány nem lehetett partner – áll a feljelentésben -, ugyanis ezt követően Fenyvesi Pintér Sándor belügyminiszter telefonszámát kérte.

A feljelentéssel kapcsolatban megkerestük a központi nyomozó főügyészséget. Arra voltunk kíváncsiak, hogy valóban létezik-e a feljelentés, valamit ha létezik, akkor indítványozták-e a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A főügyészség arról tájékoztatott, hogy: “a megkeresésében hivatkozott feljelentés megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre, amelynek elbírálása folyamatban van.“

Kíváncsiak voltunk a rendőrség válaszára is, meg tudnák-e erősíteni a médiában megjelent hírt. Ugyan most nem kellett több napot várnunk a válaszra mint az előző ügyben, ellenben válaszuk elég szűkszavúra sikeredett: Nem.

feljelentés

 

https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/04/feljelentes_alairasgyujtes_tapolca/

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply