A gólyákból igazi bródysok lettek

Fotó: Futó

Szuperhősök lepték el a Bródy Imre Gimnázium és AMI tornatermét október 26-án. Már több éves hagyomány a gimiben, hogy gólyaavató keretében vidám, ügyességi feladatokban gazdag, szórakoztató délutánt tartanak az iskolában.

Az eseményt lázas készülődés előzte meg, hiszen a kis gólyáknak osztályfőnökünkkel együtt egy osztályfilmet kellett elkészíteni és még csapattáncot is be kellett gyakorolni. Délelőtt már beöltözött diákok lepték el a folyosót hiszen a 7.G-sek Szelektív hulladékgyűjtésnek öltöztek tanárnőjükkel Horváth-Tölgyesi Katalinnal. A 9.A-sok Szuperhősöknek Orbán Helga tanárnővel, míg a 9.B osztályosok McDonald’snak  a jól ismert sültkrumpli és bohóc figurával Liska Bálint osztályfőnökkel.

Az elsősavató minden évben nagy sikernek örvend, hiszen a felsőbb évesek szívesen nézik az újoncok vetélkedőjét. A kellemes hangulatú rendezvényen sok ügyességi és kreatív feladat volt a kvízek mellett idén is. Többek között zenefelismerés “benned van az x” névvel, konyhafőnök, ahol szendvicset kellett készíteni és a zsűrinek bemutatni. De az újságpapírból készített különböző típusú ruhák is nagy mosolyt csaltak az arcokra.

A 12/G-s Szabó Bátor például egy főként Ajkai Szóból készült menyasszonyi ruhában aratott hatalmas sikert.

A nap végén a friss gólyák letették az esküjüket, amellyel az iskola teljes jogú tagjaivá váltak. A versenyben a 9.A osztályosok bizonyultak a legjobbnak, őket a 7.G-sek és végül, de nem utolsó sorban a 9.B-sek követték. Minden osztály kapott egy tortát amit közösen fogyasztottak el.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply