A Kazán-szorostól a tisztaszobáig

Fotó: Györkös

Egész Erdélyt bebarangolhatták az érdeklődők azon a képzeletbeli utazáson, amit dr. Kocsy Gábor tartott a Városi Múzeum falai között Erdély varázsa – Emberek, falvak, városok, tájak című fotóalbumának vetítéssel egybekötött bemutatóján.

A terem megtelt érdeklődőkkel, a somlóvásárhelyi származású biológus előadására. Dr. Kocsy Gábor fiatalkorát Ajkán töltötte, a Bródy Imre Gimnázium diákja volt, majd az ELTE-n folytatta tanulmányait. A Magyar Tudományos Akadémia doktora címet is megszerezte. Jelenleg az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének kutatója, akinek Erdély mindig is a szíve csücske marad.

Először 1978-ban járt a területen családjával, a kötetben látható fotók 1986 és 2016 között készültek. Régi vágya volt az album megalkotása, amelyben nemcsak az emberekről, de a tájakról, népszokásokról, építészetről és a történelmi emlékekről is hiteles képet ad.

Dr. Kocsy Gábor fotói harminc évet ölelnek át, de Erdély egész múltját (és jelenét) megmutatják

Elmondása szerint Erdélyről már sok kiadvány jelent meg, az ő könyve ezektől jelentősen eltér, mivel a Kárpátokon belüli területek mellett Moldva magyar falvait is bemutatja. Nem a városi látnivalókra, hanem a falvakban fellelhető népművészeti emlékekre és a természeti szépségekre koncentrál, így fotóin a népviselet, a tisztaszoba atmoszférája, a vallás, a népi építészet, a nemzeti öntudat és az ünnepek köszönnek vissza mesés környezetben, az erdélyi
hegyek jellemző helyi növényfajaival és történelmi emlékekkel kiegészítve.

– Az erdélyi útjaimon készített felvételekből több mint 900-at válogattam ki a könyvbe, amelyek szerintem visszaadják a terület hangulatát, szokásait, jellegzetességeit. Nem a városok álltak a fókuszpontban, de a jelentősebbeket nem akartam kihagyni, így egy-egy kép azokat is megörökíti – fogalmazott az előadó, aki bemutatója során személyes élményeket és történelmi érdekességeket is megosztott a hallgatósággal.

Kép a képben.. Egy fotó az albumból

Az idén megjelent albumhoz Jókai Anna írt ajánlást tavaly decemberben, ami mindent elmond a maga néhány sorában: „A szívünkhöz oly közel álló erdélyi tájakat – a maguk teljességében – nem barangolhatjuk a valóságban végig. De lélekben – az “Erdély varázsa” gyönyörű képeivel – ott lehetünk mindenütt. Fájó, mégis felemelő utazás ez. Testvéri ölelés, bátorító kézszorítás a nehéz sorsú elszakított magyaroknak – nekünk pedig az emlékezés édessége. Szeretettel készült – fogadják szeretettel”.

A bemutató dedikálással és kötetlen beszélgetéssel ért véget.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply