A kórház, mint ékszerdoboz?

Magyar Imre Kórház (Fotó: Györkös)

Az egészségügy olyan, mint a foci. Mindenkinek van véleménye róla és mindenki szakértőnek gondolja magát, holott ez egy bonyolult rendszer, amit érteni is kell. Nekünk mindig is a beteg volt és lesz is a legfontosabb, ebből nem kívánunk engedni – fogalmazott dr. Nagy Zoltán főigazgató, a Magyar Imre Kórházba szervezett lakossági fórumon, ahol az intézmény múltját, jelenjét és jövőjét is vázolta a jelenlévőknek, majd teret adott a lakossági észrevételeknek is.

Az esemény a néhány hete tartott városi közmeghallgatásra kívánt reflektálni, így az ott jelentkezett lakossági panaszokat, észrevételeket és a megfogalmazott elvárásokat vette górcső alá a főigazgató. Igyekezett átfogó képet nyújtani a kórház korábbi és jelenlegi/jövőbeli helyzetéről. Kifejtette, hogy 2017 júliusa előtt (akkor nevezték ki főigazgatónak – a szerk.) több helyen is negatív benyomások érték az intézménybe érkező pácienseket, orvosokat, hiszen kígyózó sorok, embertelen körülmények (lásd traumatológia) és rossz állapotú helyiségek jellemezték a kórház egyes osztályait, részlegeit.

Hangsúlyozta, hogy vannak problémák, de hát miért ne lennének, hiszen más szolgáltatások sem működnek megoldandó nehézségek nélkül. Jelezte, hogy hivatalba lépése óta mégis jó irányba indultak el a folyamatok és az a célja, hogy a későbbiekben is a folyamatos fejlesztési, korszerűsítési igény és precizitás határozza meg a betegellátást.

Dr. Nagy Zoltán főigazgató tájékoztatást nyújtott a kórházról a fórumon

Beszédében utalt arra a főigazgató, hogy külső szakhatósági vizsgálatokkal folyamatosan monitorozzák szakemberek az egészségügyi intézményeket, a legutóbbi ilyen felmérés szerint a Magyar Imre Kórház a Dunántúli kórházak ékszerdobozának mondható, hiszen fel van újítva és a betegellátás is színvonalasan működik benne, aminek örül ugyan a kórház vezetése, de nem elégedett, hiszen arra törekszik, hogy még jobb, felszereltebb legyen az intézmény.

Felsorolta az elmúlt kilenc hónap sikereit, amelyek között sok más mellett a helikopter leszálló rendbetétele, az élelmezési osztály és a konyha felújítása, valamint a rossz állapotú helyiségek kifestése is szerepelt. Rámutatott, hogy a laboratóriumi szakrendelés méltatlan körülményeit is átalakították, megszüntették a baleseti sebészet folyosóján a zsúfoltságot és légzésfunkciós labort is avattak a hetedik emeleten, ahova a gyermek szakrendelés is átkerült, pont azért, hogy a szükséges berendezések kéznél legyenek. Szót ejtett az új eszközökről is, amelyek a kórház birtokába kerültek (betegőrző monitorok és 5D-s ultrahang is, sok más mellett). A felsorolásból a jövőbeli fejlesztések sem maradhattak ki, amelyek között előkelő helyen szerepel a fertőző épületének felújítása, egy korszerű mammográg készülék beszerzése, a betegfelvételi iroda bővítése, a műtők klímarendszerének felújítása és a patológia hűtőkapacitásának növelése is.

A főigazgató szerint az ajkaiaknak büszkének kell lenniük a kórházra, hiszen az ott dolgozók arra törekszenek, hogy a betegek minél jobb körülmények között gyógyulhassanak és biztonságban legyenek, ezért az kevésbé fontos, hogy melyik orvost milyen jogviszonyban foglalkoztatja az intézmény. Dr. Nagy Zoltán a bizalom meglétét tartotta elsődlegesnek orvos és beteg között, de rávilágított azokra a kihívásokra is beszédében, amelyet meg kellett oldaniuk. (Ilyen volt a CT cseréje, vagy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér bevezetése is).

Béres Györgyné Nagy Ildikó elégedett az ajkai kórházzal

Beszélt a kórházban megvalósult programokról (szűrőnap, továbbképzés, ünnepségek) és kezdeményezésekről, illetve arról, hogy a várólista és az előjegyzés nem ugyanazt jelenti. Felhívta a figyelmet, hogy senkinek nem származhat egészségkárosodása egy későbbre kapott időpont miatt, mert felállítanak egy előjegyzési munkacsoportot háziorvosok bevonásával, akik rangsorolni tudják majd a betegek panaszait, a gyermekek pedig a későbbiekben soron kívül fognak időpontot kapni ultrahangos vizsgálatokra.

A főigazgató mindenre kiterjedő tájékoztatója után négyen is felszólaltak (Goda Zoltán, Héjássy Katalin, Béres Györgyné Nagy Ildikó és Stolár Mihály), hogy megerősítsék dr. Nagy Zoltán szavait és kifejezzék hálájukat a kórház felé, hiszen csak pozitív tapasztalataik voltak az intézménnyel kapcsolatban, ami jó hír.

A közmeghallgatást (minden negatív) és a fórumot (minden rendben van) összehasonlítva, talán arra lehet következtetni, hogy az igazság valahol félúton van, hiszen mindenki úgy alkot véleményt, hogy a saját tapasztalata a beépített szűrő, amitől eltérni, ha akar, sem tud. Emberek vagyunk különféle „napszemüvegekkel”, ezért a kontrasztosság (jó és rossz) életünk minden területén végigkísér bennünket..

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

1 Trackback / Pingback

  1. Egészségügyi fórum nyugdíjasoknak - Ajkai Szó

Leave a Reply