A lakosság és a város is gyakran kéri a polgárőrök segítségét

Szolgálat előtti megbeszélés a polgárőr irodában (Fotó: Györkös)

Országos és megyei elismerést is kaptak az ajkai polgárőrök, ők viszont, mint elmondták, arra a legbüszkébbek, hogy a város lakóinak a bizalmát kivívták. Ajkán télen nem fagyott meg senki sem a közterületen, sem az otthonában. Ez a jól működő szociális ellátó rendszer mellett a polgárőrök sikere is.

Magas Géza elnök, aki 1991-es alakulása óta tagja és több, mint egy évtizede elnöke az egyesületnek, elmondta, hogy a februári és márciusi mínuszokban járták az utcákat, ahol idős vagy egyedülálló személy lakik, benéztek. Ha kellett, segítettek fát vágni, behordani, havat lapátolni. Felkeresték a hajléktalanok tartózkodási helyeit is, felajánlották a segítségüket. A terület nagysága miatt megerősített szolgálatot tartottak.

– A lakosság is kéri a segítségünket. Egy helyi lakos amiatt kereste fel az egyesület tagjait, hogy nagyobb összegű pénzt vesz ki a bankból, kísérjük haza. Esküvőre, temetésre készülő családok is gyakran jelzik, hogy amíg távol lesznek, üresen áll a ház, figyeljünk oda. A város és a rendezvényszervezők szintén kérik a közreműködésünket a helyszínek biztosításban. Sporteseményeknél, állami ünnepségeknél egyaránt jelen vagyunk – fogalmazott az elnök.

A polgárőrség jelenleg 34 tagú, de várják az új tagok jelentkezését. Rendszeresen adnak járőrszolgálatot, vagy rendőrrel közös szolgálatot. Mivel sokan aktív korúak, így a beosztásnál a munkahelyi elfoglaltságra is figyelemmel kell lenniük.

Porkoláb Imre a közelmúltban részesült elismerésben

A tevékenységüket jó körülmények között végezhetik, jelenleg két személygépkocsival látnak el szolgálatot. Az Opelt nemrég adta használatra a rendőrség, akikkel jó az együttműködés. A Városháza negyedik emeletén pedig irodát kaptak az önkormányzattól, tevékenységüket mindenki segíti.

– Ahhoz, hogy jó legyen a közbiztonság, a rendőrségen és a polgárőrségen kívül a lakosság odafigyelése is kell. Sokat tehetünk saját biztonságunkért azzal is, ha az utcán parkoló gépkocsiban látható helyen nem hagyunk értékeket, kertes házban akkor is zárva tartjuk a kaput, ha otthon vagyunk, ha elmegyünk otthonról, bezárjuk az ajtót, az ablakokat. Az ajtót társasházban is jó zárva tartani. A károsulttá válás megelőzéséhez gyakran annyi is elég, hogy odafigyelünk a szomszédokra – foglalta össze a polgárőr, aki több évtizedes kiváló tevékenységéért 2017 októberében az Év polgárőre kitüntetést vehette át dr. Túrós Andrástól, az Országos Polgárőr Szövetségek elnökétől. Az idén Porkoláb Imre részesült Szent László plakett elismerésben.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply