A Poppe ajándéka a környezeti pályázat résztvevőinek

Fotó: Györkös

Több száz ajándék talált gazdára a Poppe+Potthoff Hungária Kft. jóvoltából az alkotói pályázat résztvevőinek, amelynek díjátadását március 21-én tartották a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ színháztermében.

A cég második alkalommal hirdette meg játékát, amelynek témája a környezetvédelem, az állatok és a madárvilág volt. Az idén már felnőttek és az Ajka vonzáskörzetéhez tartozó gyermekintézmények is neveztek. Az eredményhirdetésre megtelt a színházterem. Az óvodások saját vagy csoportjuk neve elhangzása után boldogan mentek fel a színpadra és vették át az ajándékcsomagjukat. Kaptak egy szép tornazsákot, amelyet sportoláshoz és természetjáráskor is használhatnak, benne többféle ajándékkal.

Mint Gellén László, a cég gazdasági ügyvezető igazgatója elmondta, fontosnak tartják, hogy megszólítsák a városban és környékén élőket, a gyermekeket alkotásra ösztönözzék. A pályázatot január közepén írták ki és március 15-ig lehetett szavazni a közösségi oldalon a legjobb alkotásokra. A csaknem két hónap alatt több ezren tekintették meg a munkákat és voksoltak.

Az abszolút győztes, aki a legtöbb lájkot kapta, az ifjúsági kategóriában fotóval pályázó Futó Dávid Levente lett. Dávid 16 éves és a Bródy Imre Gimnázium kilencedikes diákja. A fotópályázatban gyermek kategóriában nyert Dajka Levente, második lett Etlinger Zalán, a felnőtteknél Gubicza Csilla, Böcskör Klaudia és Madaras Szilvia lett a sorrend.


A legkreatívabb madáretetőt a Patakparti Óvoda Vuk csoportja készítette, a legcukibbat a Zöldikék Óvoda Katica csoportja. A rajzversenyre 156 alkotás érkezett 26 csoportból. Az óvodásoknál egyéniben az ajkai Katica óvodás Rédei Alíz nyert, második lett a Patakparti Óvodából Orsós Liliána Dorina, harmadik a Katica Óvodás Németh Hanga, különdíjban részesült Hidi Csenge (Vízikék Óvoda), Keresztes Hanna (Hétszínvirág Óvoda), Moosz Hanna és Moosz Márkusz (Regenbogen Óvoda). Csoportban a Hétszínvirág Óvoda Harangvirág csoportja első lett, a Búzavirág csoport a második helyért kapott jutalmat. Kisiskolás egyéniben a legjobb lett Varga Emese, az ajkai Fekete-Vörösmarty iskola harmadikosa, második osztálytársa, Szilágyi Norina, harmadik a nyirádi másodikos Nagy Fruzsina.


A történet vagy meseíró verseny legjobbja lett az alsó tagozatosoknál Magyaróvári Kevin, a Fekete-Vörösmarty iskola harmadikosa, a felső tagozatosoknál a halimbai hatodikos Czuppon Rómeó. Csoportban a Fekete-Vörösmarty iskola 4. e osztályának képregénye nyerte el legjobban a zsűri tetszését. Az óvodás csoportok közül azok is kaptak ajándékot, akik nem értek el helyezést.

Rejtő Anett szervezőtől megtudtuk, hogy elkészítették a mini Poppe gyárat, amit minden ajkai és térségi óvodába eljuttatnak két hétre. A gyermekek az ő méretükre varrt munkaruhában és védőfelszerelésben végezhetik a játékokkal azokat a munkafolyamatokat, amelyeket a felnőtt dolgozók az üzemben.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply