A reformáció 500. évfordulóját ünnepelték

Kovács Viktor a szószéken (Fotó: Györkös)

Az Ajkai Evangélikus Egyházközség templomában ünnepi istentiszteletet tartottak október 31-én a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Különlegessége abban rejlett, hogy a liturgiát akár maga Luther is tarthatta volna, hiszen olyan volt a menete, mint 500 évvel korábban. Kovács Viktor evangélikus lelkész olyan énekekből és szövegekből állította össze, amelyek a múltban is elhangzottak. A 46. zsoltárból származó evangélikus köszönésük: „Erős vár a mi Istenünk”, fő mottója volt az összejövetelnek. A Forrás Női Kar segítette a gyülekezetet az éneklésben. Az Úrvacsorás istentiszteleten bármelyik felekezethez tartozó hívő részt vehetett.

Istennel való viszonyunk nem egy szerződés, amit teljesíteni kell, hanem személyes kapcsolat. Soha nem ígérte meg, hogy nem lesz éhínség, nem lesznek katasztrófák. Ő pont ott van, ahol mi vagyunk, egyetlen pillanatra sem engedi el a kezünket. Ne akarjunk mindent kontrollálni, a kezünkben tartani, Isten kezében jobb helyen van. A reformáció üzenete tehát nem a szétszakadás, hanem éppen a közelség – hangzott el a kerek évfordulón.

1667-ben, a 150. évben kezdték el ünnepelni az evangélikusok a történelmi eseményt, amely elindította azt a mozgalmat, amit ma reformációként emlegetünk. A hagyomány szerint Luther Márton 1517. október 31-én 95 tanítását kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára. Köztük szerepelnek azok a helyzetek, tendenciák, gondolatok, egyházi visszaélések, amelyeket tévesnek hitt, gondolt. Az egyetemi tanárnak az volt a célja, hogy megoldást találjon, ezért nem csak kritikáját, hanem megoldási javaslatokat is megfogalmazott. Az újraformálást, vagyis a reformációt az egységes egyház keretében szerette volna elérni. Az, hogy ez mégis egyházszakadáshoz vezetett, az hozadéka és nem célja volt.

Mi mindent köszönhetünk a reformációnak? Kulturális és anyanyelvi forradalmat. Rengeteg művészt, zenészt, alkotó embert megihletett a folyamat. A Bibliát igyekeztek közkinccsé tenni, ezért több nyelvre lefordították Európában. A nemzeti nyelven való prédikálásnak az elterjedése széles rétegek számára adott lehetőséget a tanulásra, a művelődésre, az anyanyelvre. Mindezek eltörpülnek a leglényegesebb tény mellett, ami nem más, mint Isten megismerése, a vele való személyes kapcsolat.

Luthert az hajtotta és mozgatta, hogyan találhat a kegyelmes Istenre. Meg is találta a választ a Szentírásban: Isten kegyelmes és ő velünk van. Hiszen oltalmunk és erősségünk és várunk, de nem olyan vár, ahova ostrommal kell bejutni. A hit, ami felrepít az erős várra, ahol biztonságra találunk és oltalmába kerülünk.

A 254. és a 255. énekek is felcsendültek. Mindkettő Luther szerzeménye, aki nagyon szeretett lanton játszani, ezt az ünnepségen zongorával és gitárral helyettesítették. Az Úrvacsora vételnél áldásban részesülő közösség békével hagyta el Isten házát.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás