A város 9 milliót adott a fejlesztéshez

Fotó: Futó

Három új busszal gazdagodtak városunk sportcsapatai. A járműveket Geri Gyula, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át április 26-án az egyesületek vezetőinek. A KK Ajka egy, míg a Röpisuli egyesülete két kisbuszhoz jutott hozzá.

Az átadón az ügyvezető megköszönte azoknak a cégeknek, amelyek hozzájárultak a gépjárművek megvásárlásához TAO támogatással. Örömét fejezte ki, hogy sok ajkai vállalat támogatja a sportot valamilyen formában. Vannak cégek melyek működési költségre, mások csarnoképítésre, vagy különböző fenntartási költségre nyújtanak támogatást.

Az új buszok full extrásak, minden megvan bennük, ami biztonságtechnikailag egy mai modern járműben lényeges. Teljesítményük 137 lóerő.

A járművek összköltsége 30 millió forint volt, amihez Ajka Város Önkormányzata 9 millió forintos önrészt biztosított. A buszok fenntartási költségét a Sportváros Nonprofit Kft. vállalta át.

Fülöp Imre, a KK Ajka elnöke elmondta, hogy a kisbuszt sok mindenre tudják majd használni, annak ellenére is, hogy egy komplett csapat nem fér bele. Jó szolgálatot tesz majd az alulfinanszírozott lehetőségek, például edzőmérkőzések, fakultatív foglalkozások és egyéb feladatok ellátásánál, főleg, hogy túrajárat szerűen a röplabdásokkal összefogva vidékről is szállítani tudják a fiatalokat az edzésekre. A szakosztály terveiben szerepel még egy kisbusz beszerzése a közeljövőben.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply