A városi levegőszennyezésről

A „mindennapi beszívható” levegőnket nagyon sok nemkívánatos molekula szennyezi. Ezek közül a leggyakoribban a különböző nitrogén-oxidok, ózon, kéndioxid, szerves vegyületek, az aeroszol részecskék, melyeket gyakran – kissé helytelenül – szálló pornak is nevezünk.

Miért helytelen? Mert a porszemcsék mellett és azokon lehet még vízgőz is. A porszemcsék felületén a szennyező anyagok megtelepednek, a vízben pedig oldódhatnak. Így válik a „szálló” por veszélyes főszereplővé. Ezt nevezzük füstködnek, vagy ismertebb nevén szmognak.

Jellemzésére a PM10 értéket szokás mérni, illetve megadni. A PM az angol Particulate Matter rövidítésből származik, a 10 a részecskék maximális méretére utal, vagyis azok 10 /um-nél, azaz a milliméter ezredrészénél kisebbek. Használunk egy másik adatot is a füstköd jellemzésére, ez a PM2.5, ami 2.5 /um-nél kisebb részecskékre vonatkozik. Jelen írásban csak a PM10 értékekkel foglalkozunk. Koncentrációjára előírások vannak, hiszen ezek belégzése akár komoly egészségügyi kockázatokkal járhat. A PM10 „szálló por” egészségügyi határértéke 24 órás időtartamra 50 /ug/m3 lehet, s ez egy évben csak 35 alkalommal fordulhat elő. A riasztási küszöbérték 100 /ug/m3.

A mért PM10 értékek Ajkán és Veszprémben 2018. február 15-23. között.

Télen, a lakások, házak fűtése igencsak megemelheti a szálló por, a korom koncentrációját, különösen akkor, amikor nem megfelelő tüzelőanyagot égetünk. Már a nedves, nem elég száraz fa égése is megemeli a PM10 értékét. Ha viszont kerti hulladékot, avart, műanyagokat, olajos tárgyakat (s a sort még folytatni lehet) égetünk, akkor az érték akár sokkal magasabb is lehet a megengedettnél, ami az egészségügyi veszélyt (keringési, stroke, autoimmun, rákbetegségek esélyét) megnöveli.

Ajka levegője – a PM-értékek alapján – az utóbbi két hónapot vizsgálva, elfogadható. Az ábrán viszonyításul megadjuk a Veszprémben mért PM10 adatokat ugyanebben az időszakban. Általában a reggeli órákban emelkedik a PM10-érték, hiszen, akkor fűtünk be, majd kisebb-nagyobb csökkenés után a délutáni, esti órák fűtése érzékelhető. Csak egyetlen esetben, február 15-én volt egy jelentős emelkedés, de csak rövid ideig. Ettől eltekintve a február 15. és 23-a közötti időszakban az átlagos PM10 érték megnyugtatóan az egészségügyi határérték alatt volt.

A mért PM10 értékek Ajkán és Veszprémben 2018. február 24- március 3. között

Meg kell jegyezni, hogy a PM10 értéket nemcsak a fűtés, de mindenfajta égetés is emeli. Például nyílt, szabadtéri tűz, de a közlekedés mindenképpen! Nem hiába gondolkodnak Európa szerte azon az kormányok, hogy csökkentik a dízelüzemű járművek számát, behajtást egyes nagyvárosokba. Ne feledkezzünk meg a kamionokról sem.

Ezek az értékek (l. ábra, forrás: OLM – légszennyezést mérő országos hálózat) azonban eltérőek lehetnek egyes városrészek, s városok között is a szél következtében. A szél, de kis szellő is nagy „takarító”, s ezért az adatokat, különösen a pillanatnyi értékeket óvatosan kell kezelni.

Szmogtérkép 2018.márc.3. 23.45

Az első ábra az extrém hidegfront érkezésével ér véget. A második diagramon viszont a február 24-től a március 3-ig terjedő időszak látható. Egyértelmű, hogy a PM-értékek megemelkedtek, sőt a leghidegebb időszakban, február 26-tól március 3-ig többnyire át is lépték az egészségügyi határértéket mindkét városban. Sőt, két alkalommal a riasztási értéket érték el, közelítették meg. Nem kell megijedni, ezek rövid, nem 24-órás átlagadatok. Mindez lényegében a fűtés következménye, hiszen abban az időszakban a gépjárműforgalom talán mérséklődött is a nagy mennyiségű hó miatt.

Mind Ajka, mind Veszprém levegője elfogadható volt ebben az időszakban, nem különböztek jelentősen. Voltak azonban az országban sokkal „szmogosabb” területek, inkább a keleti országrészben. Ennek igazolására talán a szmogtérkép elegendő, ami március 3-án éjfél előtti állapotot mutat; az országot a nagyon gyenge keleties szél ellenére elég komoly füstköd takarta be. (3. ábra)

Dr. Tóth József Károly

ny. docens, Veszprém

**

A foltokba írt számok a PM10 koncentrációt jelzik /ug/m3 –ben.  

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply