A vasárnapi nyitva tartás szabályai

Az Országgyűlés megalkotta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt, mely 2015. március 15. napjától lép hatályba. A törvény hatálya a kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, függetlenül attól, hogy e tevékenységet állandó jelleggel vagy esetenként, állandó vagy időszakonként változó helyszínen folytatják.

Fenti jogszabály alapján az üzlet (kiskereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak; továbbá bármely olyan állandó vagy ideiglenes értékesítési hely, ahol kereskedelmi tevékenységet folytatnak, ideértve a mozgóboltot is)

  1. a) kiskereskedelmi napokon (a vasárnap és a munkaszüneti napok kivételével a naptári hét többi napja, továbbá a külön jogszabály által meghatározott munkanap) 6 óra és 22 óra között tarthat nyitva,
  2. b) vasárnap és munkaszüneti napokon (január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.) zárva tart,
  3. c) adventi vasárnapokon 6 óra és 22 óra,
  4. c) december 24-én és december 31-én 6 óra és 12 óra, továbbá
  5. e) minden naptári év tetszőlegesen megjelölt egy vasárnapján 6 óra és 22 óra

között nyitva tarthatnak.

Az adventi vasárnapra, illetve minden naptári év egy vasárnapjára vonatkozó nyitvatartási szándékot a kereskedő köteles előzetesen a kereskedelmi hatóságnak legalább 15 nappal az érintett időpont előtt bejelenteni

Amennyiben december 24-e vasárnapra esik, abban az esetben az üzletek 6 óra és 12 óra között tarthatnak nyitva.

A fent említettektől eltérően

  • kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzlet kiskereskedelmi napokon 5 óra és 22 óra, vasárnap és munkaszüneti napokon 5 óra és 12 óra között nyitva tarthat.
  • az újságot árusító üzlet (az az 50 négyzetmétert meg nem haladó árusítótérrel rendelkező üzlet, amelyben a keletkező árbevétel legalább kétharmada újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány értékesítéséből származik), valamint a virágot árusító üzlet (az a 150 négyzetmétert meg nem haladó árusítótérrel rendelkező üzlet, amelyben a keletkező árbevétel legalább kétharmada vágott virág (vágott zöld), illetve cserepes dísznövény értékesítéséből származik) vasárnap és munkaszüneti napokon 6 óra és 12 óra között nyitva tarthat.
  • a sportlétesítményekben üzemelő üzletek vasárnap és munkaszüneti napokon a sportrendezvények ideje alatt nyitva tarthatnak,
  • az az üzlet, amelynek árusítótere a 200 négyzetmétert nem haladja meg, az általános zárva tartási időszakban is nyitva tarthat, ha az általános zárva tartási időszakban kizárólag az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, egyéni cég tagja, vagy gazdasági társaság legalább 1/5 tulajdoni résszel bíró természetes személy tagja maga, vagy az előbbiekben felsoroltak segítő családtagja (az egyéni vállalkozónak, az egyéni cég tagjának, a gazdasági társaság legalább 1/5 tulajdoni résszel bíró természetes személy tagjának a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozója, aki a kereskedelmi tevékenység folytatásában személyesen vesz részt) folytatja a kereskedelmi tevékenységet.

Kiskereskedelmi tevékenységet üzletben csak a fent leírt nyitvatartási időben lehet folytatni. Mindazokat a vásárlókat, akik a nyitvatartási időn belül beléptek az üzletbe, a nyitvatartási időn túl – legfeljebb további fél órán belül – ki lehet szolgálni.

A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabályt nem kell alkalmazni:

  • a gyógyszertárak nyitva tartására;
  • a nemzetközi közforgalmú repülőtéren kialakított üzlet nyitva tartására;
  • a közforgalmú vasúti és autóbusz pályaudvarok területén kialakított üzlet nyitva tartására azzal, hogy kétség esetén a jegyző – a pályaudvar üzemeltetőjével egyetértésben – határozza meg azt, hogy a pályaudvar területe meddig terjed;
  • a büntetés-végrehajtási intézetek területén történő kereskedelmi tevékenységre;
  • az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben meghatározott egészségügyi intézmények területén történő kereskedelmi tevékenységre;
  • a piacon, továbbá helyi termelői piacon folytatott kereskedelmi tevékenységre;
  • a vásárokon folytatott kereskedelmi tevékenységre;
  • az üzemanyagtöltő-állomások nyitva tartására;
  • a katonai objektumokon belül folytatott kereskedelmi tevékenységre;
  • a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységre;
  • a szálláshelyen végzett kereskedelmi tevékenységre;
  • a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységre;
  • a vendéglátásra;
  • a világörökségi területen található üzletekre, valamint
  • a kulturális tevékenységet és a fürdő szolgáltatást kiszolgáló kereskedelmi tevékenységre.

A fent hivatkozott törvényben vagy a felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben nem szabályozott kérdésekben a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 6. §-át kell alkalmazni, miszerint a kereskedő köteles az üzlet nyitvatartási idejét az üzlet létesítésére vonatkozó bejelentésében vagy a működési engedély iránti kérelemben, illetve az abban bekövetkező változást az azt megelőző nyolc napon belül a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni és a vásárlókat tájékoztatni.

Ennek értelmében azon kereskedő, akit a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényben foglalt szabályok érintenek, köteles a nyitva tartás módosítását a változást megelőző 8 nappal, de legkésőbb 2015. március 15. napjáig bejelenteni az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodáján, Incze Ilona kereskedelmi ügyintézőnél (IV. emelet 413. iroda) ügyfélfogadási időben (hétfő és szerda: 8,00 – 15,30 óráig).

A bejelentéshez szükséges nyomtatvány a www.ajka.hu honlapról letölthető, illetve beszerezhető az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Szociális és Igazgatási Irodán (IV. emelet 413. iroda).

Dr. Jáger László címzetes főjegyző

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply