Adományok beteg gyerekeknek

Az adakozás számos formáját ismerik a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola gyermekei. Évek óta gyűjtenek cipős dobozban, angyalbatyuban rászorult gyermekek, családok számára, de az állatmenhely négylábú kedvenceinek is otthonosabbá tették már az életkörülményeiket.

Immáron második éve, úgy is adakoznak, hogy közben szórakoznak. Év végéhez közeledve Pizsi partit szerveztek az iskola tornatermében, ahol a diákok és a tanárok is pizsiben, házi papucsban, kispárnával, pléddel és nasival érkeztek az esti programra. Az Apróláb című amerikai családi animációs, kalandokban bővelkedő vidám, 2018-ban készült játékfilmet nézték meg kötetlen körülmények között. A közel 100 perces vetítés esti tornával, párnacsatával és pizsi dizsivel bővült, ahol önfeledten szórakoztak a gyerekek.

Filmvetítés a tornacsarnokban

A diákok és nevelőik társasjátékokat, könyveket, plüss figurákat vittek magukkal belépőjegy gyanánt. Az összegyűlt temérdek ajándékot a Magyar Imre Kórház Gyermekosztályának beteg gyermekei számára ajánlották fel, ily módon segítve az apróságok gyógyulását. A programot Riederné Fenyvesi Bernadett pedagógus és Reitter István, a diákönkormányzat munkáját segítő tanár szervezte.

A jótevő angyalkák a felnőttek körében

A rendezvényt követően, ünnepek előtt, az iskola küldöttsége lepte meg a kórház gyermekosztályának betegeit. Rieder András iskolaigazgató, néhány szervező és hét kis angyal vitte el az ajándékokat a beteg társaiknak. Dr. Kovács Ilona osztályvezető főorvos örömmel fogadta a küldöttséget. Azóta ezek az adományok, – amelyek nagy része új, eddig fel nem bontott játékokból állt – szereznek örömöt a kis betegeknek.

A katolikus iskolában – a tanintézmény szellemiségéből adódóan – nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyermekek megtapasztalják és átérezzék az adományozás fontosságát és jelentőségét, amelyet önzetlenül név nélkül tesznek. Remélhetőleg később ők lesznek azok a felnőttek, akiknek természetes lesz az ilyen és ehhez hasonló karitatív tevékenység.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply