Adventbe érkeztünk

„Hinni taníts Uram, kérni taníts” csengett őszinte átéléssel az imának is számító ének a Szent István Király Római Katolikus iskola diákjainak az ajkán, a keresztény felekezetek közös adventi ünnepének első estéjén.

A teljesen benépesült Agórán a tósoki iskola szereplését követően Bakos Frigyes esperes, az intézmény lelki vezetője szólt a jelenlévőkhöz. Prédikációjában hangsúlyozottan szólt a karácsony ünnepének ajándékozási szokásairól, amelyből soha sem hiányzik Jézus ajándéka sem, aki mindenkiért, minden idők emberi bűneiért halt meg, így adva reményt az örök életre, amely őt követve mindannyiunk előtt áll. Bennünk akar megszületni, nemcsak a betlehemi jászolban, hogy a szeretet, amelyet adni kíván, belülről árasszon el minket, így téve lehetővé, hogy a szeretetet tovább adhassuk családunk és minden embertársunk felé is, őszintén megnyílt szívvel. Így lehet csak lelki békességünk és boldog ünnepünk, ha nemcsak boltokban vásárolt ajándékokat, hanem lelkieket is átadunk a szeretet ünnepén.

Az első adventi gyertyát a város koszorúján Rieder András önkormányzati képviselő, a műsort adó iskola igazgatója gyújtotta meg, majd a református felekezet részéről Sándor József, az evangélikus gyülekezet képviseletében pedig Vajda István lelkész adta áldását Bakos Frigyes esperessel együtt, a jelen lévőkre és Ajka minden polgárára Isten és Szent Lelke kegyelmét kérve az ünnepekre és egész földi életünkre.

Peternics Mihály

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A teljesen benépesült Agórán Bakos Frigyes esperes szólt a jelenlévőkhöz           Fotó: Györkös

Comments

comments

About admin 532 Articles
A bemutatkozás helye.

Be the first to comment

Leave a Reply