Ajka a rászorulóknak is ad!

Fotó: Futó

Érik a retek, a tök és cukkini a bódéi Bolgárkertben, amelyet az elmúlt hetekben az egész ország megismert a Városrehabilitációs program keretében közösségi kertté alakított focipálya történetén keresztül. Ám nemcsak a hobbikertészek örülhetnek a tápláló és egészséges zöldségeknek, amelyet folyamatosan lehet szüretelni, hanem a rászoruló családok is, ugyanis innentől rendszeresen kapnak felajánlásokat a gazdáktól.

Schwartz Béla polgármester és kollégái másfél évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni, amelynek egy rendhagyó kezdeményezés lett a gyümölcse, hiszen a közösségi kertet több civil szervezet és egyesület (nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek és sérültek) műveli együtt. Ez már alapból jó lehetőséget teremt a generációk, valamint az épek és sérültek közötti „szakadék” áthidalására, illetve a szorosabb kapcsolatok kialakítására, együttműködésre, ami a közösségi összetartás alapja lesz hosszútávon.

Fotó: Futó

A városvezető célja ennek erősítése, amit az Ajkai- Család és Gyermekjóléti Központtal való jó kapcsolat is fémjelez, hiszen az ott dolgozó szakemberek választották ki azokat a családokat, akik az első terményátadón zöldség-adományt kaptak, hogy ízletes főzelékeket és tápláló ételeket főzhessenek szeretteiknek és könnyebbé váljon számukra legalább ez a hónap. A felajánlások innentől folyamatosak lesznek, így az őszi betakarításokig sokan lakhatnak jól a kertben termő finomságokkal.

Az átadón résztvevő családok ezt meg is erősítették, szerintük az önkormányzattól ez egy „remek kezdeményezés és nemes gesztus, ami bizony jól jön mindenkinek”. Egyikük álma egy kiskert, így a későbbiekben lehet, hogy a Bolgárkertben ő is parcellát kér, hogy a saját termését vihesse haza 12 unokájának.

A polgármester következő célkitűzése Padragkúton van a kertészkedés tekintetében, ott gyümölcsök (málna, eper, egres, szeder) termesztésére szeretné majd buzdítani a helyi közösséget.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply