Ajka élen jár a túrázásban

A csingeri bányász természetjáró csoport a megyében is kiemelkedő volt. A város területén ma is működik erdei iskola, ami sok diákcsoportot vonz. Ajka erdeiben kirándulóhelyek, jelzett turista útvonalak várják a csoportokat és egyéni természetjárókat. A városban több természetbarát egyesület működik, van csoportjuk a diákoknak és a nyugdíjasoknak is.

Augusztus utolsó hétvégéjén a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében zajlott a dunántúli megyék természetbarát szövetségei vezetőinek a találkozója Sümegen. Mag Éva szervező, a Veszprém megyeiek elnöke kérdésünkre elmondta, hogy negyvenhetedik alkalommal találkoztak a dunántúli megyék egyesületeinek a vezetői, az idén összesen huszonhatan. A három nap alatt, péntektől vasárnapig előadásokat hallgattak, tanácskoztak, javaslatokat fogalmaztak meg az országos elnökségnek, valamint kirándultak Halimbára, a Szalai Miklós emlékházba, Iszkázra, a Nagy László emlékházba és Ajkára, a Verga Zrt. erdei iskolájába.

A tanácskozáson a  bronz- és ezüstjelvényes túravezetők képzéséről,  a turistajelzések festésére vállalkozók oktatásáról, a fiatalok bevonásáról beszélgettek.

A pénteki napra az országos elnökség tagjai közül is érkeztek meghívottak. Itt mutatkozott be Rigler Szilvia, aki néhány hete dolgozik az országos szövetségnél. Feladata, hogy a kor követelményeinek megfelelően újraszervezze a vándortábor mozgalmat, amely néhány évtizede népszerű volt a fiatalok körében. A résztvevők, akik közül többen nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren, elmondták, ehhez alapvetően megfizethető szállásra és hozzáértő, elhivatott pedagógusokra van szükség. A tanácskozáson több olyan egyesületi vezető is részt vett, aki pedagógusként szervezett és vezetett vándortábort. Elmondták, hogy az útvonalat a gyerekek életkorának, edzettségének és érdeklődésének megfelelően kell meghatározni. A kicsiknél a csomagolás és útra készülés időigényes és segítség nélkül nem megy, így javasolták, hogy egy szálláshelyen legalább két napot töltsenek el. A gyerekeknek a napi 15 kilométernél több gyaloglás már fárasztó. A vándortábor az ismeretszerzésről, a természet megszerettetéséről is szól, ezért olyan útvonalat kell keresni, ahol van látnivaló, érdekes élővilág. Szükségesek kísérő programok, játék, sport, filmvetítés. A vándortábor mozgalom újraindításához elsősorban tapasztalt túravezetők, elhivatott tanárok, megfelelő felkészítés kell. A másik előadó, a Veszprémben élő Jákói Bernadett turistatörténet kutató és ezüstjelvényes túravezető a turistaság kialakulásáról, annak társadalmi szerepéről, majd a természetjárás és a turizmus szétválásáról beszélt. Elmondta, hogy a két ágazat 1961-ben vált ketté, amikor a turizmust államilag támogatták, szállodákat építettek, a természetjárás pedig átkerült a vállalatokhoz. A turistáskodás az elmúlt századokban nem sport volt, hanem a hazafiságra nevelés, a hazához kötődés elősegítője, a honismereti, irodalmi ismeretek bővítése, a természet megszerettetése. A vidékről érkezőknek a települést városvezetők mutatták be, akiknek számos feltételnek meg kellett felelniük, csak köztiszteletben álló személyek lehettek, akik komoly felkészítést követően állhattak munkába. Ők voltak a mai idegenvezetők elődei.

Vasárnap délelőtt a tanácskozáson elhangzott, hogy melyek a feltételei a bronz  és az ezüstjelvényes túravezetői minősítés megszerzésének, valamint ki pályázhat az aranyjelvényre. A túraútvonalakon mindig szükség van a turistajelzések felfestésére. Azok, akik erre vállalkoznak, tanfolyamot végeznek, vagy képzett természetjáró útmutatásai alapján festenek. Fontosnak tartják,  hogy a fiatalokkal megismertessék a természetjárást, megkedveltessék a sportos életformát

(ta)

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply