Egyre több ajkai fiatal keresi a boldogulását külföldön, friss szakmával, diplomával a kezében itt hagyja a családját és idegenben vállal állást, a bizonytalansággal is számolva. Ám kellő kitartással, szorgalommal itthon is révbe lehet jutni. Ezt azzal bizonyítjuk, hogy egy olyan fiatalembert mutatunk be, aki egy évtizedes külföldi munkavállalás után mégis Ajkán érte el a “csúcsot”. Példa lehet mindenki számára Fábián Gábor.
A Le Bélier Magyarország Formaöntöde Zrt. ajkai gyárának az igazgatója városunkban született. Itt végezte el az általános iskolát majd a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben ismerte meg a gépész szakmát. Ugyan a vendéglátás felé kacsintgatott, ahol édesanyja dolgozott, de végül is az édesapja – aki pár évtizede a város egyik legjobb kézilabdázója volt – szakmáját választotta. Mivel Gábor a sors kegyetlensége folytán elvesztette szüleit, ezért húgáról is neki kellett gondoskodni, így a középiskola befejezése után azonnal munkába állt.
– Gépkezelőként a nyomásos öntödében kezdtem dolgozni. Szinte egy időben a munkába állásommal vásárolta meg a francia cég az ajkai formaöntödét és néhány fiatalnak lehetősége adódott Franciaországban a betanulásra. Pár hónap alatt megtanulhattuk az öntő szakma egészét. Kellő igyekezettel némileg belekóstolhattunk a francia nyelvbe is. Nekem a szokásos 2-3 hónap helyett közel egy év lehetőségem volt Véracban, az anyacégnél dolgozni. Megismerkedtem az alumínium természetével, megtanultam hogyan lehet megszelídíteni a folyékony alumíniumot az ötvöző anyagok hozzáadásával megfelelő hőmérsékleten, hogy engedelmeskedjen a kialakított formában. Az alkalmazott gépek működését, karbantartását is elsajátítottam. Igazi iskola volt az ott eltöltött idő. Hazaérve teljesen új, addig nem használt technológiák bevezetésén dolgoztam. Sok időt eltöltöttem a gyártósorok mellett. Hamarosan csoportvezető, művezető, később egységvezető lettem – emlékezett vissza Gábor az első évekre.
Majd 12 év után lehetőséget kapott egy kínai cégtől, hogy a világ másik felén mutassa meg rátermettségét. Nehéz volt meghoznia a döntést, hogy marad, vagy megy, hiszen, amit addig elért, azt a Le Béliernek köszönhette. Sok vívódás után elfogadta az ajánlatot, amit újabb kihívásnak tekintett. Egy üres csarnok várta. Ott kellett a semmiből egy üzemet beindítania. Az lett a DPCI. A nemzetközi csapatban angol és francia nyelven kommunikáltak a kínaiakkal, akik nagy alázattal dolgoztak és gyorsan beletanultak a szakmába. Hamarosan Mohácson is beindítottak egy öntödét, majd egy második kínai gyárat is. Ekkor már a francia cégnek konkurenciát kezdett jelenteni a DPCI, így 2014-ben megvásárolták. A DPCI beolvadt a Le Bélierbe, majd több külső és belső tényező összejátszása következtében válságba került a négyszáz munkavállalóval felfejlesztett gyár. Mivel ismerték Gábor addigi tevékenységét, felkeresték, visszahívták. Ő úgy gondolta, hogy viszonozni tudja a kezdeti időszakban belehelyezett bizalmat és 2017-ben elvállalta a cég irányítását Ajkán.
– A válság legnagyobb belső problémáját abban láttam, hogy a „jövő-menő” dolgozók nem Veszprém megyéből érkeztek a vállalathoz, hanem az ország keleti részéből, ahol az ipar még nem honosodott meg. A munkafegyelmet, mint alapvető fogalmat nem ismerték, de híján voltak a releváns öntészeti, gépészeti, automatizálási technikák ismeretének is. Csupán a pénz vonzotta őket. Azt tapasztaltam, ha valaki nem felelt meg, akkor nem volt következménye a rosszul teljesítésnek, nemteljesítésnek. Amikor csak tehetem járom az üzemet és tájékozódom a problémákról. A Kínában szerzett tapasztalatomat itt be tudtam vetni. A meglévő stabil ezer dolgozó mellett a kétszáz problémás esetre plusz energiákat kellett mozgósítani. Bónuszokkal, bérek emelésével és körülményeik javításával a Le Bélier család tagjává kellett őket tenni, hogy érezzék a gyár gondoskodását, így remélhetőleg kellő alázattal dolgoznak tovább. Ennek egyik lépése, hogy a munkásszálló helyett 80 fő részére ingyenes komplex ellátást biztosítunk- szögezte le az igazgató.
Terveiről elmondta, hogy olyan Le Bélier-t szeretne, amelyben a dolgozók biztonságos körülmények között végzik a munkájukat. A munkavégzés rizikó faktorát minimálisra szeretnék csökkenteni. Ehhez természetesen mindkét fél alázatos munkája szükséges. Javítani szeretnék a munkakörülményeket tágabb értelemben is. Sikeres, eredményes vállalatot szeretnének a munkatársaival együtt megteremteni, ahol a dolgozók büszkék arra, hogy a Le Bélier a munkahelyük.
Találkozásunk alkalmával szó esett a lakosság által panaszolt kellemetlen szaghatásról, amelyet főként a déli szél által Tósokberénd bányásztelepi részén és az egykori Marton Sándor lakótelepen észlelnek.
– Mint említettem fontosnak tartom, hogy az itt dolgozó több, mint ezer dolgozónak és családjának stabil megélhetést biztosítsunk. Ugyanakkor tevékenységünkkel se rontsuk a városlakók komfortérzetét. Sajnos egy új technológia bevezetése váratlan kihívásokat is jelent egy vállalat számára. A szaghatás is ezek közé tartozik. A hatóságok engedélyével rendelkezünk, de a lakók érzetét nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Személyesen is meggyőződtem róla, ezért két vonalon is dolgozunk a megoldáson. Megpróbáljuk az egykori kohó kéményébe vezetni a szúrós szagú levegőt, amely a kohó működése idején bevált. Továbbá a bűzt okozó gyanta-gáz keverékének a megváltoztatásán is kísérletezünk. Természetesen ezek a változtatások nem egyik napról a másikra valósulnak meg, időigényesek. Ezért kérjük a lakosság türelmét. Hamarosan elkészül a tanulmány, amely megoldást fog jelenteni és amelyet közzé teszünk – bizakodott Gábor. A szavának pedig hitele kell, hogy legyen, hiszen minden Ajkához köti őt, a családját és a barátait is egyaránt.
Leave a Reply