Ajkán maszkadománnyal nyújt segítséget a járvány elleni küzdelemhez a Veolia

A Veolia Energia Magyarország Zrt. a koronavírus-világjárvány kezdete óta több alkalommal bizonyította elkötelezettségét a válsághelyzet leküzdése iránt. Az elővigyázatosság a korlátozások feloldása után is fontos: a pandémia leküzdésének segítésére irányuló kezdeményezései következő lépéseként a vállalat most FFP3-as típusú arcmaszkokat adományoz kiemelt partnerei részére. Az országos szinten megvalósuló ajándékozás révén Ajkán a városi önkormányzat részesül az adományból.

A Veolia Energia Magyarország Zrt. a koronavírus-járvány hazánkban történő megjelenése óta több alkalommal járult hozzá a pandémia elleni küzdelemhez. Habár Magyarországon a vírus terjedésének üteme az elmúlt időszakban lassult, továbbra is fontos az elővigyázatosság, hiszen jelentős a fertőzés kockázata. Ezért a Veolia újabb adományokkal igyekszik segítséget nyújtani a koronavírus elleni védekezéshez.

A vállalat 32 kiemelt partnerének – köztük 15 egészségügyi és szociális intézménynek, 10 önkormányzatnak és 3 magyar egyetemnek – összesen mintegy 14 000 darab olyan FFP3-as maszkot ajándékoz 29 magyar városban, melyek képesek az apró cseppek kiszűrésére is, ezáltal védenek az esetleges fertőzések ellen. Ajka mellett többek között Pécsen, Székesfehérváron, Dorogon, Esztergomban és Budaörsön is lesz maszkadományozás.

A Veolia immár harmadik éve van jelen városunkban, 2017 vége óta üzemelteti a helyi távhőszolgáltató rendszer hőenergia-igényét előállító Bakonyi Erőmű Zrt-t. A fertőzés elleni védekezéshez hozzájárulva Ajka Város Önkormányzatának 1200 darab maszkot adott át a cég.

Az ajándék hozzájárul a fertőzött betegeket ápoló egészségügyi dolgozók védelméhez, de egy esetleges következő járványhullámra való felkészülésben is nélkülözhetetlen eszköz lehet.  „A koronavírus-járvány későbbi, második hullámának a kitörése nem zárható ki a közeljövőben, ezért olyan eszközöket szerettünk volna adományozni, ami mindenképpen hasznos lehet egy esetleges újabb vészhelyzetben. Felelős cégként saját munkavállalóink, partnereink, valamint ügyfeleink egészsége és biztonságának megóvása egyaránt fontos számunkra, igazán elővigyázatosak pedig csak előre gondolkodva lehetünk” – mondta el Vollár Attila, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply