Akit foglyul ejtett a könyvek birodalma

Müller Magdolna

A világ legszebb hivatása olvasóvá nevelni a gyerekeket, a legjobb munkahely ezért a könyvtár – vallja Müller Magdolna gyermekkönyvtáros, aki negyvenkét év elteltével is ugyanolyan lelkesedéssel és örömmel látja el feladatát, mint pályája kezdetén. Számára minden egyes könyv új világot rejt, tudásvágyát és kíváncsiságát, eddig már három generációnak sikerült átadnia, ugyanis egykori könyvtárlátogató fiatalok, most már nagyszülőként, az unokáikkal térnek vissza, hogy „Magdi nénitől” kérjenek tanácsot a varázsvilágot illetően. Sajnos a gyermekkönyvtár légköre megváltozik a későbbiekben, a könyvtáros ugyanis december 1-től nyugdíjba vonul.

Magdi néni. Örök vidám, mosolygós, akinek mindig van egy, de inkább több jó tippje, hogy mit ajánl neked. Igen személy szerint neked és nem a Katinak, vagy a Julcsinak. Az ember szívébe lát és ami a legjobb, emlékszik a veled kapcsolatos részletekre akkor is, ha véletlenül nem értél oda a könyvtárba hosszabb ideje. Mindig segítőkész és vidámságra sarkall, de több mint csupán könyvtáros, hiszen akkor is meghallgat, ha éppen tanácsra lenne szükséged az élet más területén. Nem rest dicsérni, ha valami jól sikerült, ez pedig kerekké teszi gyermeknek és felnőttnek egyaránt a találkozást vele. A saját sikereit szerényen kezeli, pont ezért válhatott Ajkán a könyvtárba járó gyermekek, családok és pedagógusok körében igazi példaképpé, akire érdemes felnézni. Nem hiába emlegetik sokan a tevékenységét, hiszen akiket egyszer bevezetett a könyvek birodalmába, azok onnan nem akarnak felnőttként sem kilépni.

Müller Magdolna Ajkán született, középiskolai tanulmányait a Bródy Imre Gimnáziumban végezte. Tanári diplomát könyvtáros és magyar szakon 1984-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett Szombathelyen. 1976 óta dolgozik rövidebb megszakítással a Városi Könyvtárban a Bogáncs Gyermekkönyvtár munkatársaként. Évtizedek óta kiemelkedő munkát végez a gyermekek olvasóvá nevelésében, ezért 1987-ben kiváló munkájáért miniszteri kitüntetésben részesült, 1999-ben pedig a Magyar Kultúra Napján emlékplakettel jutalmazta a város önkormányzata. Játékos vetélkedői, rendezvényei, író – olvasó találkozói méltán népszerűek és sok gyereket vonzanak. Közel tudja hozni az általános iskolai korosztályhoz nemzetünk történelmét, nevezetes évfordulóinkat, a zenét és az irodalmat. Ötletes és fantáziadús foglalkozásait szeretik a gyerekek, pedagógusok egyaránt. Munkája igényes, lelkiismeretes, rendezvényei mindig színvonalasak. Müller Magdolna hivatásszeretetének is tulajdonítható, hogy a gyermekkönyvtár együtt fejlődött a várossal, így az egyik legnépszerűbb, biztonságos kulturált szabadidő eltöltését biztosítja máig a felnövekvő generációnak.

Ajka Város Önkormányzata 2014. szeptember 15-én „Művelődésért” díszoklevéllel ismerte el a könyvtáros munkáját, amit azok a személyeket és közösségek kaphatnak, akik kiemelkedő eredményt értek el a közművelődési munka valamely területén, az ifjúság művelődéséért végzett munkában, a közművelődés korszerű formáinak és módszereinek kidolgozásában és meghonosításában, s mindezek mellett kitűnnek a szakmai közéletben való részvételükkel.

Müller Magdolna a könyvek, az olvasás élményének népszerűsítésében kifejtett, a város kulturális életében nyújtott igényes, lelkiismeretes tevékenysége elismeréseként kapta a kitüntetést, ami szinte mindent elárul a könyvtáros hivatástudatáról, miszerint minél több gyermek előtt kell megnyitni az olvasás varázsvilágát, ahol az elme pallérozására és a kreativitás fejlesztésére is van mód, hiszen a történetek bárhová eljuttathatják az olvasókat.

– A mai digitális korban egyre nehezebb feladat a fiatalok elérése, hiszen az informatika és az internet térhódításával átalakultak a hagyományos csatornák, felgyorsult az információáramlás, így ehhez alkalmazkodva kell bevonni a gyermekeket, hogy olvasóvá váljanak. A körítés új, a cél ugyanaz: az olvasás megszerettetése, amihez már a technika vívmányait is fel kell használnunk, hogy sikereket érjünk el. Ebben a szülők és a pedagógusok is partnerek, tapasztalatom szerint egyre tudatosabban kezelik a lehetőségeket a gyermekek érdekében – fogalmazott a könyvtáros, aki szerint országosan is egyedülálló, hogy Ajkán és a kistérségben milyen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a gyermekkönyvtárnak az általános iskolákkal, amire felettébb büszke.

Elmondása alapján a gyermekkönyvtár a könyvkölcsönzésen túl közösségi térré vált az utóbbi években, ahol pályázatok, író-olvasó találkozók és vetélkedők is lebonyolításra kerülnek, ez pedig hozzájárult, hogy a díjátadók, eredményhirdetések és úgy összességében a játékok egyre inkább családi programmá váljanak, hiszen nemcsak a gyermekek, hanem családjaik is bevonódtak a programokba, amit a 2016-ban kiadott jubileumi évkönyv hűen tükröz.

A gyermekkönyvtáros szerint – aki rendkívül büszke a kötetre – az elmúlt ötven évet bemutató könyvecske egy igazi képes krónika, egy olyan válogatás, ami az ajkai gyermekkönyvtár mozgalmas és változatos világát mutatja be. A legemlékezetesebb pillanatok, fényképek, egykori és mostani kedvenc könyvek, illetve az első olvasmányokhoz kapcsolódó olvasói gondolatok találhatók meg benne, felelevenítve több generáció élményeit.

Müller Magdolna az olvasás szerelmese, így nyugdíjas éveiben is szeretné kihasználni az időt újabbnál újabb kötetek megismerésére (a skandináv krimik és a színvonalas családregények a kedvencei), de persze csak a nagyszülői szerepkör után, hiszen négyéves ikerunokáit mindennél jobban imádja. A gyerkőcök Dunakeszin élnek, őket szeretné gyakrabban meglátogatni. Nem meglepő módon a fiúk nagyon szeretik a meséket, így a mama sokat olvashat majd nekik is. Müller Magdolna fontosnak tartja, hogy a későbbiekben mindent harmonikusabban, nyugodtabb időbeosztással csináljon.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply