„Amíg mi nem izgulunk, addig Önök se tegyék” – az intenzíves história hátterében

Az országos média minden szegmense az elmúlt napokban ismét Ajkával foglalkozott. Pontosabban a Magyar Imre Kórházzal, ahol a nővérek felmondása „csapta ki a biztosítékot” így vagy úgy a közvéleménynél. A többség egyetértett az ápolók döntésével, elvégre az egészségügyben ma boldogulni már tényleg a csodával határos. Ezzel szemben a másik oldal azzal fűtötte a saját híveit, hogy nincs itt semmi látnivaló és különben is a hír hazugság, hiszen a betegellátás zavartalan, a szóban forgó nővérek pedig jobb pozíciót kaptak a kórházon belül, így átszervezés folyik csupán csak az intenzíven. A homály jótékony köde lengte körül az események sorozatát, kétkedést szülve mindenkiben, aki hallott róla. Vajon mi az igazság ezek után, hiszen nem zörög a haraszt, ha… szokták mondani.

Szerkesztőségünk utánanézett az állítólagos sorozatos felmondások ügyének, amely mögött évek óta húzódó problémákat, elkeseredettséget és csalódott nővéreket találtunk. Nővéreket, akik hosszú éveket dolgoztak az ajkai kórház kötelékében, most mégis úgy döntöttek, hogy elég. Többet nem akarnak őrlődni, idegeskedni és utolsó leheletükkel is belefáradni a szélmalomharcba. Mert bizony a történet igaz. Felmondtak. Felálltak és lassan egy új helyen próbálnak meg boldogulni. Többen a sokat emlegetett tüdőgondozó intézet munkatársai lesznek. Más a megyeszékhely kórházába távozik, megint más a szociális szférába „vonul vissza”, de akad köztük olyan is, aki egy háziorvos mellé szegődik, vagy éppen külföldre megy.

Mindezeket egyikőjük mesélte el nekünk pénteken, egy semleges helyszínen. Természetesen a nevét nem közöljük, legyen innentől Dorina, hiszen a retorziók bármikor utolérnék őt és a családját is, elvégre ilyen kérdésekben „nem ildomos” nyilatkozni, miértekkel szolgálni, mert utána nagyon kellemetlen helyzetben találhatja magát az ember.

Dorina idegesen, testileg-lelkileg megviselten érkezett a találkozóra, de telefonja folyamatosan csörgött (majd zizegett), egyre másra érdeklődtek nála az ismerősök, barátok a történtekről. Többször bocsánatot kért emiatt, de nem lehetett neheztelni rá, elvégre egy felépített egzisztenciát hagyott maga mögött. Mint kiderült évek óta instabil kártyavárhoz hasonlított a munkahelye.

A szavak csak úgy ömlöttek belőle, amelyből nyilvánvalóvá vált, hogy ez a történet nem most indult, hanem hosszabb időre nyúlik vissza. Kollégáival már akkor látták, hogy baj lehet a későbbiekben, ami végül most érte el a csúcspontot.

– A főnővér a kórház vezetését folyamatosan tájékoztatta szóban és írásban is az osztályon jelentkező problémákról az elmúlt 2-3 évben, amelyek között a várható emberhiány volt az egyik legégetőbb, elvégre több kolléga is nyugdíj előtt állt, így a helyükre új munkaerő kellett volna. Mivel az intenzíven tényleg szakértelemre és gyorsan alkalmazható tapasztalatokra van szükség, ezért a betanítás sem megy egyik napról a másikra. Folyamatosan igyekezett más osztályok (kórházak) ambiciózus nővéreit az ITO-ra csábítani, de ez nem volt mindig sikeres, hiszen juttatásokat nem tudott garantálni mellé. Az osztály vezetése az ápolási igazgatóval is folyamatos kapcsolatban volt, így dr. Nyári Ildikó egykori és dr. Nagy Zoltán jelenlegi főigazgató is tudott a nehézségekről, de egyikőjük sem lépett az ügyben, így nem maradt más, mint a mindennapos szélmalomharc, hogy hogyan tovább – fogalmazott a nővér.

Leszögezte, hogy a hivatástudat egyikükből sem veszett ki, mindannyian imádták és imádják most is a munkájukat, de képtelenség volt ebben a helyzetben tovább ottmaradni. A kilátástalanság ugyanis napról napra hálózta be a mindennapjaikat, ami az erkölcsi és anyagi megbecsülés hiányával, illetve lekezelő stílussal párosult.

– Idén tavasszal úgy tűnt, hogy bezárhat az ITO, ha a nyugdíjasok nem jönnek vissza segíteni. Na de kezdjük az elején, hogy minden világos legyen. 2018 januárja óta nem felmondással, de a 11+1 emberből, (a plusz egy a főnővért jelöli) egy kolléga tartós táppénzre kényszerült, egy másik kismama lett. Februárban sikerült felvenni egy OKJ-s végzettségű ápolót, így papíron 12+1-en voltunk, de dolgozni csak 10+1 fő tudott. Márciusban két kollegina nyugdíjba vonulás miatt már a felmondási idejét töltötte, akik most szeptembertől visszajöttek ugyan dolgozni, de időközben lett még egy kismamánk, így tovább csökkent a „tényleges” létszám. Két másik nyugdíjast is visszahívtak, akik mivel betöltötték a 65 évet, így ketten egy embernek megfelelő óraszámot vállaltak csak. (Zárójelben a dolog pikantériája az, hogy az egyik nyugdíjasnak annak idején nem fizették ki a 40. évre járó közalkalmazotti jubileumi pénzét, mindig azt meséli, hogy elbántak vele, mégis visszajött valami miatt). A főnővér azért „+1”, mert két műszakra, tehát egy munkanapra négy ember kell, de ő nem szakozik, csak délelőtt van nyolc órában, ami mellett egy szombati túlórát tudott vállalni havonta. Beosztást nyolc emberrel már nehéz csinálni, mert kettőnél kevesebb ugye nem lehet műszakonként a betegbiztonság miatt – jelezte Dorina, aki szerint ez még csak a jéghegy csúcsa volt, mivel a nyári időszakban két hét szabadságot egybefüggően kellett kötelezően kiadni minden dolgozónak, ami nem kis fejtörést okozott ennyi emberrel.

– Sosem kaptunk tényleges biztatást és megértést sem a vezetéstől. A hiányzó emberek visszapótlása egyre bizonytalanabbá tette a helyzetet, amit csak tetézett a témához való hozzáértés hiánya és az ötleteinktől való teljes elzárkózás is a megoldást illetően. Akkor és azóta is mindig az volt a főigazgató reakciója, hogy amíg ő nem aggódik a helyzet miatt, addig nekünk sincs mitől. Na ekkor kezdünk el igazán aggódni. Ember csak nem lett több az osztályon, a túlórák mindennapossá váltak. Mindenkinél kénytelen volt testet ölteni egy „B terv”, a hogyan továbbot illetően. Ezek értek be most őszre – folytatta az ápolónő, akitől részletesen megtudtuk azt is, hogy júniusban a főnővér helyettes, júliusban a főnővér jelentette be távozását. Utánuk pedig még négyen egyszerre adták be a felmondási papírjukat. Majd egy OKJ-s ápoló döntött a váltás mellett. Az utolsó úgymond már csak lekapcsolta a villanyt a döntésével (bár a híresztelések szerint lehet, hogy őt a kórház vezetése mégis ott tudta tartani – a szerk).

Mindemellett természetesen bérfeszültségek is lógtak a levegőben, amit nem volt nehéz kideríteni, hiszen az ajkai intenzív osztály munkatársainak jó kapcsolata van a pápai és a veszprémi kollégákkal. Nyílt titok volt számukra, hol mennyit keresnek az ápolók, akiket a létszámhiány ellenére igyekeztek ösztönözni anyagiakkal legalább. Ajkán Dorina szerint sosem volt bérmaradvány, hiába látták el a végére fele annyian a feladatokat. Sőt mi több mindig azt kapták reakcióként a vezetéstől, hogy ők „keresnek a legjobban a házban” és másoktól kéne akkor elvenni pénzt, mit akarnak ezek után. A vezetés állítólag az ágyszámcsökkentést dobta fel megoldásként, ami valljuk be nonszensz, hiszen lényegében mindegy hogy kettő, vagy négy ágyas az intenzív, ha a betegek biztonságos ellátásához minimum két fős szakszemélyzet szükséges műszakonként.

– Mindenki belefáradt ebbe a lehetetlen küldetésbe, főleg, hogy a kórház teljesítménynövelést várt volna ezek után is. Az osztály működni fog nélkülünk, nyugdíjasokkal és más osztályokról átszervezett nővérekkel, de a minőség kérdését azért nem boncolgatnám ezek után. Mindenesetre nem lennék nyugodt, ha a családomban, ismerőseim közül most kerülne be valaki az osztályra. Ez az időszak véget ért, szeretném is lezárni, viszont ennyi hozzátartozott az igazsághoz, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni – foglalta össze közel másfél órás beszélgetés után a nővér, kiengedve egy kissé a felgyülemlett stresszt.

Szerinte a felmondási hullámnak még nincs vége, a közeljövőben probléma lehet a gyermekosztályon és a nőgyógyászaton, valamint az SBO-n is, de az már biztos, hogy közben felbontotta a szerződését nyáron egy aneszteziológus és három dietetikus szakember is felmondott a napokban a kórházban.

Szomorú mindezt újságíróként megtapasztalni, hiszen a nővérekkel és a már máshol dolgozó orvosokkal olyan szakemberek távoztak Ajkáról, akik a kórház hírnevét (és egyben a városét) évek óta öregbítették, hivatásuk a gyógyítás, a segítségnyújtás volt. A kérdés már csak az, hogy akik itt vannak, meddig bírják még és mi vár az átlagemberekre, ránk, ha ellátásra szorulunk…

***

Farkasgyepű válasza a témát illetően:

Megkeresésükre az alábbi választ adom: „Intézetünkben nyugdíjazás miatt kiírásra került az ápolási igazgatói titulus, melyet pályázat útján a volt ajkai intenzív osztályt vezető főnővér nyert el. Ő 2018. augusztus 6. óta dolgozik intézetünkben. Volt osztályáról négy ápolónő kérte áthelyezését, miután továbbra is szerettek volna vele együtt dolgozni. Ők a szabályoknak megfelelően jelenleg is felmondási idejüket töltik az ajkai kórházban. Tudomásom szerint az ajkai intenzív osztályon az ellátás továbbra is biztosított.”

Tisztelettel: Dr. Medgyasszay Balázs főigazgató

***

PRO UTÁN KONTRA

 

A főigazgató szerint a helyzet megnyugtató, a kórház biztonságosan működik

Dr. Nagy Zoltán főigazgató cáfolja a hírekben megjelent  állításokat, amelyek tartalmaznak részigazságokat, de nem fedik a teljes valóságot.

– Áprilisban valóban bejelentette az osztály-vezető főnővér az Aneszteziológiai-Intenzív Terápiás osztályon távozási szándékát azzal, hogy egy másik egészségügyi intézményben kívánja folytatni munkáját. Ebben semmi kivetnivalót nem láttam, mindenki a saját módján építi a karrierjét. Akkor nem gondoltam, hogy ennek további következményei lesznek. Gratuláltam neki és örömömet fejeztem ki, hogy a mi kórházunkban lelkiismeretes munkájával olyan szakmai szintet ért el, hogy máshol ápolási igazgató lehet. Csakhogy őt követni kívánták munkatársai ebbe a másik egészségügyi intézménybe. Megbeszéltem velük, hogy ennek sincs semmi akadálya, csak ne egyszerre hagyják el az intézményünket, hogy pótlásukról gondoskodni lehessen. Ezt hárman el is fogadták, fenntartva távozási szándékukat. Diplomás ápolókról van szó, akik munkájukat magas színvonalon művelik. Kórházunknak mintegy hatszáz dolgozója van, így volt rá lehetőségünk, hogy ezt a három kieső embert megfelelő szakképzettségű személyzettel pótoljuk. Adminisztratív okok miatt azonban időre volt szükségünk, nem tudtunk ahhoz hozzájárulni, hogy ezek a munkatársak máról holnapra távozzanak tőlünk.

Bár megegyeztünk a távozókkal, hogy a pótlás kinevelése után hagyják csak el a kórházat, ez a gyakorlatban nem így történt. Később még egy ápoló csatlakozott a távozókhoz a másik intézményben való foglalkoztatás reményében. Kedvező fordulatot jelentett, hogy intézményen belül sokkal több ápoló jelentkezett a megürült állások betöltésére, mint amennyire számítottunk. További pozitív fejlemény volt, hogy más intézményből is jelentkeztek, megoldandó ezt a problémát – átmenetileg. Ez olyannyira sikerült, hogy jelenleg rendelkezünk egy “tökéletes” beosztással, azaz minden műszakot szakképzett ápolókkal ki tudunk állítani. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a negyvenéves korkedvezményes nyugdíjas nővérek közül néhányat megkértünk, hogy a jelenlegi helyzetben, szakmai tudásukat kihasználva segítsenek a megoldásban. Ennek ők eleget is tettek, így jelenleg teljes felállással, teljes orvos- és nővérlétszámmal az osztály működése biztosított. Ez úton is szeretném üzenni mindenkinek, aki ennek az ellenkezőjét állítja, hogy valótlant állít, mert az ajkai intenzív osztály egy hagyományokkal rendelkező régóta jól működő osztály, amit olyan ellátást biztosít, amit a környéken működő kórházak is tisztelnek, és elismerik az itt folyó szakmai munkát.

–  Nemrégiben lemondott a Sürgősségi Betegellátó Osztály főnővére is. Sokan úgy gondolják, hogy ezzel derékba tört egy ígéretes pálya.

– A sürgősségi osztály főnővére a közösségi oldalán közzétett egy nyilatkozatot, amiben érzelmi alapokon megpróbálta az eltelt időszakot elemezni és elbúcsúzni a munkatársaitól. A valóság az, hogy mi a sürgősségi osztály főnővérének a munkáját nagyra értékeljük. Ő már régóta itt van, felsőfokú képesítéssel rendelkező szakember. Ez az egyetlen és – merem állítani utolsó – munkahelye, igazi lokálpatrióta. Szereti a kórházát, szereti azt a társaságot, ahol volt. Ezt tudva úgy döntöttünk, hogy felajánljuk neki a megüresedett oktató-főnővéri állást. Tudtuk, hogy nagy szakmai tudással rendelkezik és birtokában van azoknak a készségeknek, amelyekre ebben a beosztásban szükség van. Hozzánk nagyon sok nővérke érkezik a Szent-Györgyi szakképző gimnáziumból, hiszen ezekből az emberekből lesz a kórház utánpótlása. Azt szeretnénk, ha az oktatás megtartó erőként működne a kórházban. Ennek záloga, hogy olyan ember foglalkozzon velük, akinek van ráhatása arra, hogy az érkező nővérek a későbbiekben a kórház dolgozói maradhassanak és biztosítsák az utánpótlást. Jelen pillanatban a lemondott főnővér helyettese látja el a napi feladatokat. A lemondott főnővér elmondása szerint nagyon megbánta, hogy közzétette nyilatkozatát, amit kiforgattak és politikai felhangokat is kevertek bele, hiszen ő is tudja, hogy az egészségügynek politika mentesnek kell maradnia. Tehát csak egy áthelyezésről és magasabb beosztásba helyezésről szól a történet. Remélem ezzel eloszlatom azokat félreértéseket, amik nem csak ebben a régióban, de szinte országszerte riadalmat keltettek.

Dr. Nagy Zoltán szerint egy szolgáltatásban kijelenteni azt, hogy minden a legnagyobb rendben van, nem szabad, de az anomáliák felmerülésekor mindig van olyan perspektíva, aminek mentén lehet javítani a szolgáltatás színvonalát. A vezetőknek az a dolga, hogy a fenntartókkal együttműködve olyan egészségügyi ellátó rendszert működtessenek, ami minden betegnek és minden embernek a legnagyobb megelégedésére szolgál. A sürgősségi osztály működésképtelenségéről szóló hírek egyszerűen nem igazak és félrevezeti azokat az embereket, akik reális képet szeretnének kapni az ajkai kórház betegellátó rendszeréről.

– A hírek arról is szólnak, hogy orvosok hagyják el az ajkai kórházat. Veszélyezteti-e ez valamilyen mértékben a működésüket?

–  A kérdés feltevése nem vall túlzottan nagy tájékozottságra. Az orvos-vándorlás a jelenlegi szinten nem lépi túl a természetes fluktuáció mértékét. Az ajkai kórházban az orvos-vándorlás pozitív szaldós. Ami azt jelenti, hogy az elmúlt évben sokkal több orvos kolléga jött a kórházhoz, mint amennyi eltávozott innen. A távozott orvosok számát egy kezemen meg tudnám mutatni, míg az ideérkezők úgy harminc körül vannak. Az utóbbiak nyilván ebben a kórházban látják a fejlődés lehetőségét, azokat, amik a jelenlegi rezidens képzésben és a jelenlegi orvosi ellátásban adottak. Ez a kórház műszakilag és strukturálisan megfelel a jelenlegi magyar követelményeknek és mi nagyon büszkék vagyunk, hogy itt dolgozhatunk.

 

Comments

comments