Az anyaság témája kimeríthetetlen, mégsem könnyű megfogalmazni, mit is jelent. Mindannyian kicsit másképpen gondolunk életünk legfontosabb szerepére, és nem tudunk neki egyformán megfelelni.
Úgy véljük, nőként azzal tudunk igazán kiteljesedni, ha édesanya válik belőlünk. Erre törekszünk, és ezt várjuk el egymástól is. Jó anyának tartjuk azt a nőt, aki szeretettel, odaadással viseltetik a gyermekei iránt. Gondoskodik róluk, képes lemondani korábbi életviteléről, félreteszi a saját céljait, álmait, igényeit. Van, aki egy rövid időre, és van, aki egy életre. Sokan azt vallják, már nem is a saját, hanem a gyermekeik életét élik. Ezek az anyák képesek az egész lényüket önként átadni a gyermekeiknek. Mondhatnánk úgy is, hogy feláldozzák magukat, de ez nem egészen fedi a valóságot. Az igaz, hogy az anyaság rengeteg lemondást követel, de nem ezzel lehet leginkább jellemezni, mivel is jár ez a szerep. A nagymamám, aki öt gyermeket nevelt fel, nagyon bölcs asszony volt. Amikor anya lettem, azt mondta nekem: „ennyire fáradt és ennyire boldog soha nem leszel”. Ennél kifejezőbb mondatot azóta sem sikerült találnom, az anyákban feszülő ellentétes érzések megfogalmazására. Soha múlni nem akaró fáradtsággal, olykor fájdalommal, gyakori aggodalommal, határtalan örömmel, szavakkal kifejezhetetlen boldog pillanatokkal jár az élet legcsodálatosabb rendeltetése. Elmondhatatlan az a milliónyi érzés, amit egy édesanya átél.
Mi, anyák, tudjuk jól, hogy teljesen mindegy, mit értünk el az életben, soha nem leszünk rá annyira büszkék, mint a gyermekeinkre.
Rücker Évi
Leave a Reply