Áprilisban a kék szín a menő

Utasító magatartással, a kényszer és az erőszak eszközeivel nem lehet közelebb kerülni a másikhoz, nem lehet hitelessé válni a számára. A szeretet, a törődés, az elfogadás az egyetlen út, amivel eljuthatunk a másik ember szívéhez és csak így tudjuk őt meggyőzni bármiről. Ha álarcot viselünk, ha nem vagyunk hitelesek, ha a tetteink nem a mondanivalónkat követik, egészen aprók leszünk a másik ember szemében. De ha törődünk vele, ha irányt mutatunk, ha mindig ott vagyunk, amikor szüksége van ránk és nem hagyjuk cserben, akkor nem csak a segítői lehetünk, hanem a barátai is. Az autizmus világnapját április 2-án ünnepeltük.

Aki szeretné jobban megismerni az autizmus spektrumzavarral küzdő családok életét, nézze meg a „Különleges életek” című filmet. Ezután már senki nem lesz ugyanaz az ember és hálát ad a Teremtőnek, hogy léteznek segítők a világban.

A világnapok fontosak, de az autisták elfogadásán az is tud segíteni, ha minél gyakrabban beszélünk a témáról – mivel még mindig nagyon keveset tud róla a társadalom. Az e célból létrehozott szervezeteknek, a különböző kampányoknak az a céljuk, hogy az emberek megértsék, elfogadják és segítsék az autistákat. Kisgyermekkorban már felismerhető a megkésett fejlődés, de olyan is előfordul, hogy felnőttként derül ki valakiről ez az állapot. Fontos, hogy nem betegségről beszélünk, az autizmus gyógyíthatatlan, de jól fejleszthető. Jelezheti azt egy megkésett beszédfejlődés, vagy túlérzékenység a hangos beszédre, az érintésre, esetleg dühkitörések, de nagyon széles skálán mozoghatnak a tünetek, ezért előfordul, hogy „nem látszik” valakin az autizmus.

A Poppe évek óta támogatja az autizmus világnapi programokat, idén a járvány miatt sajnos nem volt mód a kék-sétára a városban…

Segítség lehet az „AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért” elnevezésű program is, amely gyermekeknek és fiatal felnőtteknek szól. A pályázat célja az autizmus spektrum állapot széleskörű megismertetése, a befogadás, az elfogadás elősegítése, a tehetséges fiatalok összekapcsolása, olyan szervezetekkel, személyekkel, akik segíthetik fejlődésüket. Pályázati területek: a zene, a képzőművészet és egyéb művészeti ágak, a sport, a tudomány, a kutatás, a fejlesztés, az innováció, a számítástechnika, illetve a tehetség kibontakoztatását segítő mentori, pedagógiai, egyéb támogató tevékenység (benyújtási határidő 2021.07.30.)

Az Ajkai Városi Televízió stábja a Molnár Gábor Műhely Alapítványban tett látogatást az autizmus világnapja alkalmából, ahol négy fiatal érintett ebben a fejlődési zavarban. Az idén kék levendula párnákat hímeztek, melyeket a támogató személyek megvásárolhattak.

A vírus miatt az idén nem tudott programokat szervezni a Molnár Gábor Általános Iskola, ezért kék színű zászlót, illetve virágot lehetett tűzni az intézmény előtt található postaládába.

Ajkán már évek óta hagyomány, hogy a Marcipán cukrászdában vanília ízű kék mignonokat árulnak, a vásárlással az idén is az „Egy kis segítség barátaimtól Alapítványt” lehetett támogatni.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply