Átalakul a parkolási rendszer

A városi parkolás rendszerének felülvizsglatára készül Ajka Város Önkormányzata, s eközben igyekszik majd figyelembe venni az érintettektől érkező javaslatokat.

Van azonban néhány „kőkemény tény”, amit mindenképpen figyelembe kell majd venni a végső döntés meghozatalakor. Tény például az, hogy az infrastruktúra fejlesztés üteme képtelen lépést tartani a növekvő lakossági igényekkel. Mialatt a városban 6000-rel nőtt a magántulajdonú gépkocsik száma (jelenleg úgy 15000-re tehető), csak 1300 új parkolót sikerült létesíteni és néhány száz meglévőt korszerűsíteni, felújítani. Az „egy lakás egy autó” alapvetés is idejét múlta, miután ma már nem ritka családon belül a kettő, sőt három autó sem.

Tapasztalhatják a feszültséget mindazok, akik munkából hazatérve lakásuktól csak jóval távolabb lelnek parkolóhelyre. Hiába a kedvezményes bérlet, hely is kell hozzá.

Sokan vannak olyanok is, akik nem ajkai lakosok, itt csak tartózkodási hellyel (régebbi terminológiával élve „ideiglenes lakcímmel” rendelkeznek. Az átalakítás őket is fájdalmasan érintheti majd. Ha nem „telepszenek le” Ajkán, elveszíthetik eddigi, kedvezményes bérletre szóló jogosultságukat.

Már készül az új parkolási koncepció, amely kitér majd a parkolóövezetek átalakítására, a háziorvosok kedvezményére és a céges gépkocsik státuszára is. Figyelembe veszi más városok tapasztalatait és természetesen számít majd az érintettek, az ajkai állandó lakosok véleményére is. Az előkészítés menetéről mi is tudósítjuk majd olvasóinkat.

L.S.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply