Átalakuló kapcsolatok és párválasztás

Napjainkra átrendeződtek a férfi-női szerepek, megváltoztak a partnerválasztás szempontjai, a család, mint gyűjtőkategória új formákkal bővült – derült ki az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ által szervezett interaktív előadásból, amit Dr. Széplaki Annamária háziorvos-családterapeuta tartott hetedikes-nyolcadikos diákoknak Padragon.

„Ami sok, az sokk!” címmel prevenciós rendezvénysorozatot hirdetett a család- és gyermekjóléti központ idén, ennek részeként március 13-án a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanulóit várták az intézmény ajka-padragkúti épületébe A párválasztás rejtelmei elnevezésű programra, ahol a szakember az anya-gyermek kapcsolatról, a meleg családi légkör fontosságáról és a szocializációról beszélgetett a fiatalokkal.

Hangsúlyozta az öt szeretetnyelv, a bizalom, illetve a beszélgetés fontosságát, párbeszéddé alakítva ezáltal az előadást. A diákok bekapcsolódtak a témába. A közös eszmecseréből kiderült, hogy a hagyományos férfi-női szerepek átrendeződése napjainkban már serdülőkorban elkezdődik, a kapcsolatok kezdeményezésében egyre inkább a gyengébb nem veszi át a szerepet, illetve a párválasztás döntő szempontjait gyakran a külső értékek jelentik a belső értékekkel szemben.

A fiatalok is érintettnek érezték magukat abban, hogy a rohanó életmód, a fogyasztásközpontú társadalmi hatások és a párkapcsolatok felbomlása miatt olykor kevés figyelem jut a gyermekekre, így a kapcsolati értékek megfakulnak. A beszélgetés és az együtt töltött minőségi idő pedig egyre inkább háttérbe szorul a családokban.

Szóba került a házasságok számának csökkenése, az élettársi kapcsolatok előtérbe kerülése, illetve a konfliktuskezelés nehézségei és a kapcsolatok ápolásához, fennmaradásához szükséges kitartás fontossága is. A diákok egyetértettek az előadóval abban, hogy a felnőttkor elérése nem azonos a felnőtté válással. Több kérdésük volt a partnerek közti korkülönbségre, a kapcsolatok elutasításának hátterében megbúvó okokra és igaz érzelmek felismerhetőségére vonatkozóan.

Mivel a közösségi oldalak térhódítása megállíthatatlan, ezért a doktornő és a szakemberek (Szabó Kinga, a központ igazgatóhelyettese és Benke Ágnes esetmenedzser) is a valódi kommunikáció fontosságára, illetve a pozitív, tartalmas kapcsolatok és időtöltések kialakítására, fenntartására biztatták a fiatalokat. Felajánlva a segítségüket is ezek megtalálásához.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply