Autisták is tanulhatnak a Bródyban

Rendkívüli ülést tartott április 15-én délután városunk képviselő-testülete. A testület összehívásának indoka az Újélet utcai Idősek Otthona felújítására irányuló pályázat benyújtási határideje volt. Ajka Város Önkormányzata adóerő-képessége alapján a beruházáshoz 75%-os támogatást igényelhet. A felújítás keretében megvalósulhat a tető és a pinceszellőző felújítása, valamint eszközök beszerzése. A projekt tervezett költségvetése mintegy 26 millió Ft, a megpályázott támogatás összege 19 767 342 Ft.

Zárt ülésen döntött a testület „Az Év Ajkai Rendőre” és „Az Év Ajkai Tűzoltója” díszoklevél kitüntetések adományozásáról, valamint nyilvánosan véleményezték az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola intézmény-átszervezését. Az iskola közalkalmazotti közössége kezdeményezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ajkai Tankerületénél az intézmény köznevelési alapfeladataiból a sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátási feladatának bővítését. A tervezett módosítás az intézmény alapító okiratának módosítását teszi szükségessé, ami intézmény-átszervezésnek minősül. Az átszervezés keretében az intézmény székhelyén a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása tekintetében az autizmus spektrumzavar fogyatékossági típus is bekerül a köznevelési alapfeladatok közé. A 2014/2015-ös tanévben az ajkai járásban található állami fenntartású gimnáziumokban összesen 11 sajátos nevelési igényű gyermek áll tanulói jogviszonyban, közülük az Ajkai Bródy Imre Gimnázium székhelyén hatan tanulnak. A jelenleg hatályos intézményi alapdokumentumok szerint Veszprém megyében nincs olyan gimnázium, amely az autizmus spektrumzavarral küzdő, gimnáziumi tanulmányokat folytató tanulókat el tudná látni. Az esélyegyenlőség megteremtése céljából, továbbá a magas értelmi képességekkel rendelkező de autizmus spektrumzavarral küzdő, és a Veszprém Megyei Pedagógiai Szolgálat bizottsági szakvéleménye szerint integráltan oktatható, gimnáziumi tanulmányokat folytatni kívánó tanulók érdekében indokolt az átszervezés, amely az intézmény személyi és tárgyi feltételeiben nem okoz változást.

zsge

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply