Az ajkai szénbányászat legtragikusabb napjára emlékeztek a bányász hagyományőrzők, az egykori bányászati dolgozók és hozzátartozóik január 14-én, szombaton a Molnár Gábor parkerdőben a Bányászati Múzeumban. 1909-ben ezen a napon történt az 55 emberéletet követelő bányaszerencsétlenség. Az áldozatok nevét tábla őrzi, emléküket pedig az egykori ajkai bányászok és a hagyományőrző szervezetek.
– Hajtsunk fejet az 55 áldozat előtt, és ne feledjük őket, múltunkhoz, gyökereinkhez tartoznak – fogalmazta meg megemlékező beszédében Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő, a Csingervölgyért Egyesület elnöke, aki szólt az ajkai bányászat fejlődéséről, majd a tragikus napról.
– Hajnalban 259 dolgozó szállt a mélybe, hogy folytassa az előző műszak által elkezdett munkát. Azon a napon a sors kemény próbatétel elé állította őket. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a szellőztetőgép olajozás közben kigyulladt. A veszélyre időben figyelmeztették az embereket, de a kiszállás lassan ment. Miután mindenki látta, hogy a vártnál nagyobb a baj, pánik tört ki, sokan a füstben nem találták a lehetséges menekülő utat, így a mélyben rekedve életüket vesztették. Emlékezzünk az áldozatokra, valamint az özvegyekre és az árvákra, akik a családfenntartót veszítették el.
Az özvegyen maradt asszonyok, akiknek onnantól egyedül kellett gondoskodniuk saját magukról és gyermekeikről, a bányától kapott segélyen kívül a társak szolidaritására támaszkodhattak. Abban a korban a nők munkába állása szokatlan volt. A gyermekek apjuk halálával a biztonságukat, támaszukat veszítették el. A bányászcsaládok tartóoszlopa az apa volt, az ő munkájuk biztosította a megélhetést.
A tragédia érintette Ajkán kívül a környező falvakat is, ugyanis a bánya által nyújtott biztos megélhetés reményében vidékről is jártak férfiak. Jártak dolgozni kilométereken át gyalog, hóban, fagyban, sötétben.
A bányásztársadalom, mivel a föld alatti munka miatt számos veszélynek voltak kitéve, összetartó volt. Az 1909-es szerencsétlenség óraiban nemcsak a dolgozók, hanem a vezetőik is minden létező módon, akár életük kockáztatása árán is mentették bajtársaikat. A bányászok minden nap megélték az összetartozást, pedig nem voltak kevesen. A munkáslétszám folyamatosan emelkedett, 1892-ben 361, hat évvel később már 635 dolgozót említenek források.
A megemlékezésen részt vett a Bódéért Hagyományőrző Egyesület, a Nosztalgia nyugdíjas klub, a Bányász Hagyományápoló Klub, a Bányász Szakszervezet, a Csingervölgyért Egyesület tagsága és Dorner László önkormányzati képviselő. Baranyai Ferenc verset mondott, majd az emléktáblát Beitl János és Baranyai Ferenc koszorúzta meg, Dorner László virágot helyezett el. Az emlékezők mécsest gyújtottak. A rendezvényen a Borostyán férfikar működött közre.
(tisler)
Leave a Reply