Az anyaság ősi kódja minden nőben benne van

Az anya és a magzat közötti kommunikációról, a kapcsolatanalízis terápiáról tartott előadást Nagy-Kalmár Szilvia pszichológus a Védőnői Szolgálat baba-mama klubjában március 27-én.

A székesfehérvári pszichológus először az anya-magzat kapcsolatanalízis gyökereiről beszélt a megjelent várandós kismamáknak. Elmondta, a nyugati kultúrában Freud jegyezte fel elsőként, hogy a korai életévek eseményei hatással vannak a későbbiekre. Ő még úgy vélte, hogy a magzat tudat, érzékelés és érzelem nélküli lény. Mára bebizonyosodott, hogy a terhesség második harmadában már minden érzékszerv működik, sőt, az érzékszervek fejlődési sorrendje is ismert.

Az előadó kifejtette, hogy az anya-magzat kapcsolatanalízis húszéves múltra visszatekintő tudomány. Raffai Jenő és Hidas György pszichiáter, pszichoanalítikus skizofrén betegek testérzéseinek analíziséből elindulva dolgoztak ki egy hipotézist arról, hogy milyen tudattalan események játszódnak le a várandósság során az anyában és a magzatban. A módszert Németországban, az USA-ban és Izraelben is használják.

A pszichológus kitért a várandósság lélektanára is. Mint mondta, az anya-gyermek közötti kapcsolat kiemelkedő fontosságú, a korai kapcsolati élmények, tapasztalatok egész életre kihatnak, mintául szolgálnak minden későbbi társas kapcsolatnak, befolyásolják, hogyan éljük meg önmagunkat, és a világot. A szüléssel, szoptatással kapcsolatos félelmekről a pszichológus azt mondta, a szülés és a szoptatás ősi kódja minden nőben benne van, mint velük született képesség, amely nem a kiváltságosoké.

Az anya-magzat kapcsolatanalízis terápia segít az anya és a magzat közötti mély, minőségi és kölcsönös kapcsolat, kötődés kialakításában. Nagy-Kalmár Szilvia elsősorban azoknak a 12. hetet betöltött várandósoknak ajánlotta, akik nagyon félnek a szüléstől. Elmondta, hogy a kapcsolatfelvétel egy stimulációs program annak érdekében, hogy az anya feltételek és félelmek nélkül el tudja fogadni gyermekét, mert azok a gyerekek, akiket elfogadnak olyannak, amilyenek, sokkal magabiztosabbak az átlagosnál, és jobban bíznak magukban. A relaxációs, légző- és vizualizációs, gyakorlatokból álló terápia programjában többek között hintaszékezéssel egybekötött zenehallgatás is szerepel.  A módszer segít a kismamának a feszültségek, szorongások traumák kezelésében, és abban, hogy a várandósság és a szülés pozitív élmény legyen. Nagy-Kalmár Szilvia hangsúlyozta, a komplikációmentes szülés kulcsa az, ha a kismama rábízhatja magát a saját testére, hiszen az tudja a dolgát.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply