Az életmentés a tudással kezdődik

Hú, ez egy rohammentő! Te tudod mi a telefonszámuk? Bekapcsolják a szirénát? Én is hadd nézzem meg! – sorjáztak a felkiáltások és a kérdések izgatottan a mentőállomáson, ahol mentőnap alkalmából látták vendégül a gyerekeket, hogy testközelből ismerhessék meg a szervezet munkáját.

Lelkes hallgatóság gyűlt össze a mentőautóban

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységes állami egészségügyi intézmény, amelynek feladata az életmentés és a sürgős ellátás biztosítása. A dr. Kresz Géza által 1887-ben megszervezett önkéntes mentés hagyományaira épülő, mai országos és egységes mentőszolgálat igazi hungarikum, szervezettsége és szakmaisága nemzetközi összehasonlításban is az élvonalba sorolható. Hivatalosan a működését 1948. május 10-től jegyzik, azóta minden évben rendezvényekkel és felvilágosító programokkal tisztelegnek a dolgozók a szervezet születésnapja előtt. Ajkán sem volt ez másként.

Három helyi óvodából érkeztek csoportok – nagyjából száz gyermekkel – a május 10-én szervezett nyílt napra. Az apróságok nemcsak az életmentő műszereket és felszereléseket, valamint a mentőautó belsejét fedezhették fel, hanem a mentősök munkájának sokszínűségével is megismerkedhettek.  Szirénázásból, törött karok szakszerű ellátásából és cukorkaosztásból sem volt hiány a délelőttön.

Kéztörés szakszerű ellátása.. a mentőtanoncok vigyázó tekintete mellett

A rendezvény ideje alatt az udvarra vonult két használatban lévő sárga mentőautó, amelyekben a felszereléseket, hordágyakat és eszközöket minden óvodás testközelből vizsgálhatta meg. A többség egyből az autókba indult ismeretszerző körútra, a bátrabbak pedig kipróbálták a három méretben elérhető végtagok rögzítésére szolgáló vákuummal működő eszközt is, amiből a levegő kiszívásával nyernek ideiglenes gipszet a mentők, hogy a kórházba érkezésig mereven tartsák a törött testrészt. Volt, aki a szirénák beindítását kérte, csoporttársai nagy örömére.

Molcsán András állomásvezetőtől megtudtuk, hogy minden járműnél mentőtisztek és szakápolók beszélgettek a csoportokkal. Megkérdezték a gyerekektől a szervezet telefonszámát, valamint azt is, hogy mikor szükséges értesíteni a mentőket. A felmerülő kérdéseket sem hagyták válasz nélkül, amiből akadt bőven az ifjúság részéről.

Újabb sérült, akin a kolléga segít

– A játékos bemutató délelőttön a gyerekek érdeklődőnek bizonyultak a munkánk iránt. Lelkesedtek, hogy interaktív formában ismerhetik meg a felszereléseket. Volt olyan óvodás, aki elmesélte, hogy ő bizony már utazott mentőben, amikor a családtagja eltörte a kezét, így számára ismerősek voltak a bemutatott eszközök – fogalmazott az állomásvezető, aki szerint fontos, hogy már a gyermekek is tisztában legyenek baj esetén a legfontosabbakkal, hiszen akár ők is tudnak segíteni szükség esetén. A nyílt nap cukorosztással és a hasznos információk átismétlésével zárult.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply