Az ellenzék a bizonytalan jövőkép miatt tartózkodott

Több mint kéttucatnyi napirendi pont várta a városvezetőket a december közepi testületi ülésén. Döntést kellett hozniuk ingatlanértékesítésről és -bérbeadásról, az Ajka név használatáról és pályázatok beadásáról is. Ugyanígy terítékre került az évek óta változatlan képviselői illetményalap növelése és a közelmúltban elhunyt dr. Tolnai Pál Sándor körzeti orvos paraxisjogának átadása is egy, a helyére jelentkező körzeti orvos számára.

A testület tagjai az ülés elején egyetértettek a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatói beosztás ellátására érkezett pályázattal. Utassy István szerint hiányoznak belőle a személyi, tárgyi feltételek és a költségvetési háttér, de ezzel együtt sok sikert kívánt a merész pályázónak. Elfogadta a testület a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetői beosztás ellátására érkezett pályázatot is azzal, hogy – ez Utassy István véleménye – nem lesz könnyű dolga itt sem a kolléganőnek.

Viszonylagos egyetértés mutatkozott a többi napirendi pontban is, de volt ahol az ellenzék tartózkodását fejezte ki a meglévő bizonytalansági tényezők, vagy az éppen be nem fejeződött folyamatok miatt. Így történt ez például az Avar Ajka Nonprofit Kft. üzletrészének megvásárlására tett árajánlat elfogadásakor, illetve az Ajka Városi Óvoda Ajka, Bródy Imre utca 6. szám alatti telephelyének megszüntetésére tett előterjesztés megszavazásakor, mivel ezeket a határozatokat még nem tartották időszerűnek. Előbbi esetében a hulladékszállításról szóló törvény tervezett módosítása és a nemzeti “kukaholding” körüli fejlemények miatt adtak hangot kifogásuknak, míg az óvodai telephely megszüntetése mellett azért nem tudtak kiállni, mivel nem lehet tudni pontosan, hogy a reménybeli vevő hogyan kívánja az óvodai ingatlant hasznosítani.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply