Sorra állnak le a gyárak, vagy mert elfogyott az alapanyag, szünetel a szállítás, vagy a vállalat, amelyiknek beszállítanak leállt, így nincs kinek termelni. A folyamat elindult, ma még nem lehet tudni, ez a helyzet meddig tart és kiket érint. Ha hosszan elhúzódik a veszélyhelyzet, valószínű, a vállalkozók és munkavállalók jelentős része megérzi annak a hatását. Ha csökken a termelés, első körben a nyugdíjas munkatársaktól válnak majd meg.
Ez rossz, ugyanis a legtöbben azért dolgoznak a nyugdíjkorhatár betöltését követően is, mert olyan élethelyzetben vannak, hogy szükséges a keresetük. Ők mégis szerencsésebb helyzetben vannak, ugyanis a nyugdíjat kapják, így nem maradnak jövedelem nélkül. A második körben, ahol vannak olyanok, a kölcsönzött munkaerőre nem tartanak igényt. Nekik ugyanis nem kell végkielégítést fizetni. Ha elérkezik az a pillanat, hogy leáll a termelés, onnantól mindenki nehéz helyzetbe kerül. A munkáltatók többsége nem tervezi a felmondást. Van, ahol kiadják a fizetett szabadságot, ugyanis bíznak abban, hogy mielőbb rendeződik a helyzet és folytatódik a termelés.
De mikor? Ezt ma még senki nem tudja.
Mi lesz addig a dolgozókkal? Van-e annyi tartaléka a vállalkozásnak, hogy kibírja a leállást majd az újraindulást? Már történtek bizonyos állami intézkedések, egyes ágazatokban nem kell járulékokat fizetni a vállalkozásnak, bizonyos hiteleket sem kell év végéig törleszteni. Ezek jó dolgok, de a számlák érkeznek, enni, esetleg gyógyszert vásárolni kell.
– A munkavállalók nagy többségnek nincsenek nagyobb összegű megtakarításai. Egy, esetleg két hónapot kibírnak. És utána mi lesz? Ez a helyzet eddig ismeretlen volt a magyar munkajogban. Az Munka Törvénykönyve szerint amennyiben a munkáltató elháríthatatlan külső okból nem tud munkát adni, akkor a munkavállalót nem illeti meg díjazás. Elháríthatatlan külső ok azonban csak olyan ok lehet, amire a munkáltatónak sem közvetlen, sem közvetett ráhatása nincs. Ide sorolandók az úgynevezett vis maior körébe tartozó események, tehát bizonyos természeti csapások, például a földrengés, az árvíz, a tűzvész, a szélvihar. A koronavírus miatt kialakult helyzet is egy vis maior helyzet. A táppénz sem lehet megoldás, ugyanis nem áll fenn a dolgozó munkaképtelensége. Ugyanez a helyzet a karantén esetén. Igazolt a hiányzás, de juttatásokra nem jogosít. Az eddig ismeretlen helyzetet, az előkerült munkajogi problémákat a Munka Törvénykönyve nem szabályozza, a munkáltató és a munkavállalók megegyezésére bízza. Szükség volna olyan kollektív szerződésekre, amelyek ezt a helyzetet rendezik. A cégek dönthetnek úgy, hogy a vírushelyzet miatt kiesett időre a munkabér bizonyos hányadát megkapják a munkavállalók, de ennek a feltétele az, hogy a vállalkozás rendelkezzen az ehhez szükséges anyagi fedezettel – tudtuk meg Pad Ferenctől, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnökétől.
Egyetlen cég lehetőségei sem végtelenek, ezért a még nagyobb bajok elkerülése érdekében állami szerepvállalás szükséges. Például szükséges lenne a 2012-ben 9 hónapról 3 hónapra csökkentett munkanélküli járadék jogosultságot – ami Európában a legkisebb- visszaemelni újra 9 hónapra. Vagy a befizetett munkanélküli járadékból az állam segítségével egy munkahelyvédelmi alapot létrehozni, amiből az állam segíthetné a munkahelyek megtartását.
Amelyik cégnél erős a szakszervezet, ott a dolgozói érdekek jobban érvényesülnek.
Leave a Reply