Az év utolsó meccsén kikapott az FC Ajka

A Merkantil Bank Liga 21. fordulójában a Kazincbarcika fogadta az FC Ajka csapatát. A borsodi együttes két hónapja nem tudott nyerni, és szerény mutatókkal foglalt helyet a tabella kieső zónájában. Az Ajka az utóbbi három mérkőzéséből kettőt is megnyert, és a tabella közepéről várhatta az összecsapást.

A 8. percben már elkezdte tesztelni az ajkai kapust a hazai gárda, Kovac kapura lövésénél kellett nagyot nyújtózkodnia Horváthnak. Egy perccel később ismét a hazaiak veszélyeztethettek, Oldal fejelését azonban Horváth magabiztosan fogta. Ezután jött egy kis unalmas foci, a védővonalon állandóan elhalt a labda, így a kapusoknak se volt sok dolga. A 26. percben aztán felpörögtek az események, Nagy Krisztián kényszerítőzött Görgényivel, majd Nagy lövéssel fejezte be az akciót, a barcikai kapus, Horváth László hatalmas bravúrt mutatott be, a kipattanóra érkezett ugyan az ajkai csatár, lövése azonban Olteanról levágódott. Két perccel később Csizmadia Zoltán eresztett meg egy távoli lövést, Horváth ismét vetődve tudott védeni. A 39. percben egy kezezést követően szabadrúgáshoz jutott a borsodi csapat, Németh Tamás kapura szánt lövését Horváth Dániel fogta meg. A félidő utolsó másodperceiben megdolgoztatták még Horváthot, Farkas András lövése jelentett némi veszélyt a bakonyi kapura.

A második játékrészre kapósabban érkeztek a felek, Présinger lőtt kapura alig néhány perc elteltével, Horváth László csak óriási bravúrral tudta szögletre tolni a labdát. Öt perccel később a másik oldalon kellett védenie az ajkai hálóőrnek. A mérkőzés 59. percében aztán megszületett az első találat. Egy barcikai szöglet következtében nagy kavarodás alakult ki az ajkai kapu előterében, majd Kelemen kanalazta be a labdát a gólvonalon túlra, 1-0. A gólt követő percekben aztán agresszívabb játékstílusba kapcsoltak a csapatok, Oltean a 63., Irimiás a 67., Toma György pedig a 79. percben kapott sárgalapos figyelmeztetést Takács János sporttárstól. A 80. percben Nagy Krisztián előtt adódott lehetőség az egyenlítésre, azonban lövésébe Farkas András lépett bele. A 86. percben Nagy István követett el szabálytalanságot Toma Györggyel szemben, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Kovac végezte el, azonban Horváth Dániel hárítani tudott (legutóbb a Dorog ellen is sikerült büntetőt védenie). Az utolsó percekben még két sárgalapos figyelmeztetés jutott a sárgamezeseknek. A háromperces hosszabbításban az Ajka nem tudott változtatni az eredményen, így az év utolsó bajnokiján vereséget szenvedett. Kazincbarcika- FC Ajka 1-0.

Kriston István: – Mindent megvalósítottunk, amit elterveztünk, megvolt a szükséges agresszívitás, és a játékunk sem nézett ki rosszul. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, a csapat produkciójával.

Kis Károly: – Szerettük volna szépen befejezni a szezont, sajnálom, hogy nem sikerült. Rengeteg lehetőséget szalasztottunk el, és ezért nagy árat fizettünk. Ugyanakkor tanultam egy új szabályt, mert úgy is ki lehet kapni, ha a labda nem halad át a gólvonalon.

BD

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply