Az igaz hit és a szeretet erősebb mindennél

Fotó: Györkös

A Budaörsi Latinovits Színház – Múzsák Társulata első alkalommal járt városunkban, de reményeink szerint nem utoljára, mert a Legyetek jók, ha tudtok című előadásuk nagy sikert aratott a felső tagozatosok diákok körében. A humorba ágyazott, mégis megrendítő történet mindannyiunk számára örökre bevésődött: akár a korábbi éveinkben ismerkedtünk meg vele, akár november 21-én, a vmk színháztermében.

A Rómában élő Néri Szent Fülöp, azaz Fülöp atya befogadja a szegény árvákat, akiket törődéssel, szeretettel, megértéssel és gondoskodással vesz körül. Az éhező, írástudatlan gyerekeket tanítja a Bibliára, a helyes magatartásra, az emberi jóságra, miközben az ételt koldulással szerzik meg. Az atya a hit és a szeretet erejével állhatatosan küzd a gonoszsággal, képmutatással és erkölcstelenséggel szemben, hiszen: „túl sok, aki illatos, mégsem tiszta”. Ám a nyomorban szinte lehetetlen tiszta lelkűnek maradni, annál könnyebb az ördög uralma alá kerülni és rossz emberré, akár rablógyilkossá válni.

A gyermek és az ifjú Chirifischiot és szerelmét, Leonettát más-más színész személyesítette meg. A szereplők játékába könnyen beleélték magukat a diákok, gyakran volt hozzáfűznivaló véleményük az eseményekhez. Jól szórakoztak a szereplők féktelen, zabolátlan, nyers őszinteségén, pikáns humorán, de a sikamlósabb jelenetek talán kissé váratlanul érték őket, mert zavarban érezték magukat a rablóvá lett Cirifischio és könnyűvérű szeretője viselkedésétől. A történet boldog befejezése elmaradt, de a fájdalom nem azonos a szomorúsággal. A színdarab óriási élményt nyújtott, kendőzetlenül tárta a közönség elé a nyers valóságot, amivel igazi értékeket adott át a fiatalságnak.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply