Az igazmondó juhászlegény

gyermekszinhaz igazmondo juhasz

Melyik gyermek és felnőtt ne ismerné az igazmondó juhászlegény történetét, amit többfajta feldolgozásban láthattunk, vagy olvashattunk már. Ezúttal a Tihanyi Vándorszínpad mesetársulata írta, és adta elő a kíváncsi gyermekeknek.

Az igazmondó juhász és a gazdag királylány

A Művelődési Központ szervezte a bérletes előadást, melynek programfelelőse természetesen Rédling Nikoletta. A zenés mesejátékot a színházteremben láthatták a gyermekek május 16-án és 17-én, mely a bérletes előadások sorában a harmadik volt. A színházterem ismét megtelt az óvodás és iskolás gyermekekkel, és az őket kísérő pedagógusokkal.

A vándorszínpad műsorai minden korosztálynak szólnak, rendkívül színes a kínálatuk. Felnőtteknek szóló zenés darabokkal is fellépnek, jelen esetben a gyerekeket igyekeztek szórakoztatni.

A darabot írta és rendezte: Tihanyi Tóth Kinga. A dalszövegeket írta Tihanyi Tóth László. Zenéjét Bognár Gyula szerezte. A jelmezeket és a díszleteket tervezte és készítette: Török Sarolta és Szonday Szandra.

A díszletekre az egyszerűség volt jellemző, a jelmezek a történethez illőek voltak. A prózai részekkel nehezebb lekötni a gyerekek figyelmét, de a dal, és a tánc mindig siker. Így volt ez most is, többször visszatapsolták a szereplőket, hogy énekeljenek és perdüljenek ismét táncra a színpadon.

A mesében a gyönyörű és fiatal lányt, Mariskát, a mostohája egy korban nem éppen hozzá illő, már többször elvált, ámde nagyon gazdag emberhez akarja hozzá adni. A lány azonban Gergőt szereti, a juhászlegényt, és makacsul ragaszkodik is hozzá. Az érzések kölcsönösek, még a gazdag királylány sem szédíti meg a szegény juhászt. A mostoha már kitűzte az esküvő napját is, de szerencsére az történt, amire mindenki számított. Tervét a juhászlegény egy csalafinta tervvel keresztülhúzta, a kapzsi asszony megszégyenült. A szerelmesek egymás karjaiba omolhattak, és boldog véget ért a történet, ahogy az a mesékben lenni szokott.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply