Az „Őszirózsák” Nyugdíjas Klub 45 éve

Fotó: Györkös

Új színfolttal bővült városunk civil élete, amikor 1972 szeptemberében megalakult a Városi Nyugdíjas Klub hatvan emberrel. A létszám rövid idő alatt több mint száz tagra bővült. Vezetőjük Balogh Attiláné lett. Megalakulásuk 25. évfordulója alkalmából vették fel az Őszirózsa nevet. A vezető tisztséget 2008. szeptember 30. óta Vértes Miklósné tölti be, ma közel negyven tagja van a közösségnek. Mindig a vmk kötelékében működtek, jelenleg Vallerné Horváth Andrea, a vmk igazgató helyettese segíti munkájukat. Évfordulójukat a Kaszinóban ünnepelték október 27-én.

A programon elhangzott, hogy az eltelt időszakban olyan események is történtek, amelyek befolyásolták a klub életét. Csatlakoztak 1989-ben a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetséghez, majd 1994 januárjában az Ajkán működő hét nyugdíjasklub összefogásának köszönhetően létrehozták az ajkai egyesületet.

Tevékenységük középpontjában a kultúra ápolása áll. Az első előadást Nagy Károly, a vmk egykori igazgatója tartotta a nyugdíjasoknak „Magyar korona” címmel. Az első kirándulást Ajka-Sümeg-Hévíz-Keszthely-Tapolca útvonalon tették meg, az első közös fotó pedig a Tapolcai-tavasbarlangnál készült – emlékezett vissza a kezdetekre Czingler Sándor klubtag, aki egyúttal az Országos Szövetség alelnöke.

1991-ben a művelődési ház segítségével megrendezték az első Megyei Nyugdíjas Majálist a Parkerdőben. Nagy létszámú kórusuk tagjai sok fellépést vállaltak, a Borostyán Férfi Kar néhány tagja is csatlakozott hozzájuk. A klub versmondói, „rímfaragói” sok sikert értek el a területi, megyei és országos bemutatókon, versenyeken. Ezenkívül a tagok komolyabb és vidámabb jelentek bemutatásával rendszeres szereplői voltak különböző programoknak, nemcsak városunkban, hanem Budapesten, Balatonfüreden, Sopronban is. Sajnos a korábbi előadók közül sokan eltávoztak az élők sorából, vagy megromlott egészségi állapotuk miatt nem tudnak fellépni. Ám sporteredményekkel büszkélkedhetnek az utóbbi évtizedben: kártyajátékban nyertek már országos bajnokságot, sakkban, tekében és a túrázás területén is értek el jó helyezéseket.

Az idő előrehaladtával csökken a taglétszámuk, mégis bíznak benne, hogy a társklubokkal való összefogással és a városi egyesület szerepének erősítésével megünnepelhetik majd az 50. évfordulót is.

A gazdag programon díszokleveleket adtak át a meghívott vendégek, akik jókívánságaikat fejezték ki a szépkorúaknak. Az élet szépségére, számtalan apró örömére, az egészség fontosságára és az értékes emberi kapcsolatokat hangsúlyozták. Schwartz Béla polgármester a városi társadalom pilléreinek nevezte a nyugdíjasokat, Vallerné Horváth Andrea és Szalay Károlyné, a Vöröskereszt munkatársa, verset szavalt. Paulics István, az „Életet az Éveknek” Veszprém Megyei Egyesület elnöke, Zábrák Béla, az ajkai egyesület elnöke, Angermayer Judit muzeológus szintén kedves szavakkal köszöntötte a résztvevőket ezen a történelmi napon.

A nyugdíjasklub tagjai is készültek meglepetéssel, öt házaspárt köszöntöttek virággal és emléklappal. Az énekkar csinos fellépő ruhában dalokat énekelt. Műsoruk összeállítását Gazsóné Gráczer Ágota vezette. Brotschaul Éva klubtag Heltai Jenő verset szavalt. Némethné Péntek Zsófia saját írását olvasta fel.

Katona Boglárka és Ramasz László táncosok fiatalos lendületükkel pezsdítették fel a hangulatot. Pék Attila és szép hangú neje, Pékné Nyírő Anita szolgáltatta a zenét a táncolóknak a rendezvény végéig, amit ízletes vacsorával, finom süteményekkel tettek még kellemesebbé.

This slideshow requires JavaScript.

 

 

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply