Bajuszban, lelkesen, teljes erőbedobással

A prosztatarák elleni küzdelem fontosságára is felhívták a figyelmet az ifjú jégkorongozók a szombati U10-es B osztály mérkőzésén Ajkán.

forrás. Facebook

Becze Zoltán edzőtől megtudtuk, hogy az Ajkai Óriások Jégkorong Klub Veszprém, Győr és Zalaegerszeg csapatát fogadta ezúttal. Veszprémből kettő, a másik két városból 1-1 csapat érkezett. A sportolók, fiúk és lányok egyaránt bajszot festettek maguknak a betegség elleni küzdelem hónapja program jegyében és úgy játszották végig a mérkőzéseket.

Ebben a korosztályban még nem hirdetnek helyezetteket, ennek ellenére a gyerekek lelkesek, kitartóak, a legjobb tudásuk szerint korcsolyázzák és korongozzák végig a találkozókat. Becze Zoltán szerint a mieink ismét hozták a formájukat, többször találtak az ellenfél kapujába, mint ahányszor a vendégcsapatok az ajkaiakéba. Ez azért is nagy teljesítmény, mert az ellenfeleknél vannak olyan sportolók, akik már 4-5 éve jégkorongoznak, míg az ajkai egyesület mindösszesen három éve működik.

Az edző  elégedett játékosai teljesítményével. Az U10 csapat elfogadta a győriek meghívását, és a hétvégén folytatják a versenyzést bajusszal, lelkesen és a tőlük megszokott teljes erőbedobással.

 

Comments

comments

Be the first to comment

Hozzászólás