Bányász hagyományőrző tábor Csingerben

A bányászok életével, nehéz és veszélyes munkájával ismerkedtek a gyerekek a Csingervölgyért Egyesület által szervezett bányász hagyományőrző táborban július közepén.

A táborozók az együtt töltött négy nap alatt bejárták Csingert, megtekintették többek között a Csingervölgy mozdonyt, amelyet az egyesület hozatott haza és állíttatott fel a településre vezető út mellett. Jártak a gyerekek a kápolnában, az emlékparkban, majd vetítéssel egybekötött előadást hallgattak meg az iparág múltjáról. Gerencsér Hilda, az egyesület elnöke előadásában áttekintést adott a bányászok életkörülményeiről, az ünnepekről, a munkatársak közötti összefogásról. Az utolsó együtt töltött napon felkeresték a Bányászati Múzeumot, és a kőzettárat. A múzeumban társadalmi munkát is végeztek, kiszedték az udvaron kiállított eszközök mellől a gyomnövényeket. A programban egy zirci és jásdi kirándulás, sok játék, sportolás is szerepelt. A táborozók minden nap végén számot adtak az aznap megszerzett tudásukról. A válaszokból kiderült, mindannyian sok új ismeretet szereztek. Szombaton az egyesület szervezésében a zalaszentgróti fürdőbe látogattak a felnőttekkel együtt.

20150714_093231

A táborozók jól érezték magukat és sok új ismerettel gazdagodtak

Fotó Tisler

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply