Barátfüle is jutalom volt

Igazi majális hangulatot láttak, akik május 29-én délelőtt a Csónakázó-tó környékén sétáltak. A Nagycsaládosok Veszprémi Egyesülete itt szervezte a IX. NeVess és Evezz kupát, amely nagy érdeklődés mellett zajlott.

Kapot Ildikó az egyesület elnöke elmondta, hogy az idén, már részt vettek gyalog túrán, kirándultak, kerékpároztak és kézműves foglalkozás is szerepel a teljesített programjaik között. Veszprémből tizenkét család érkezett, nagyrészt kisebb gyerekekkel Ajkára.

A leterített pokrócokon önfeledten játszottak a kicsik, a felnőttek pedig kipihenték a heti fáradalmaikat. Közben az Üveggyári Ifi Flotta által biztosított kenukba szálltak és eveztek különböző kategóriákban. Helyi családok is csatlakoztak hozzájuk, sőt a Borsos iskola diákjai is részt vettek a versenyen, így több, mint 80 induló teljesítette a nagy kört a tavon. Néhány versenyzőnek át kellett öltözni, mivel a csata hevében olyan vehemensen lapátoltak, hogy csurom vizesen szálltak ki a kenuból.

A gyerek csoportban harmadik lett Kulcsár János és Petra, Pálfi Alexandra és Németh Zsombor. Második helyezettek a Mocsár család gyermekei lettek kormányos apukájukkal: Mocsár Sarolta, Emese, Koppány és Zoltán. Ebben a versenyben Nagy Levente és Vivien, Angyal Bíborka és Merhala Mercédesz győzött. Az ifjúságiak népes mezőnyében harmadik lett a Lírafa, második a Kajak és első a PQ tim fantázianevű csapat. A családok versenyében a nagyobb gyerekekkel versenyzők között harmadik helyezést ért el a Bakos család, másodikat az ajkai Nagy család, győztes a Horváth család lett. A kisebb gyerekekkel indulók versenyében a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Dalmadi-Paczáry család, második fokára a Pálfi család, a dobogó tetejére a veszprémi Nagy család állhatott fel.

A győztes családok kerámia szobrot vehettek át. A dobogós helyezettek csokoládét és oklevelet kaptak, de minden résztvevő kapott egy kisebb csokoládét jutalmul.

A rendezvény végén a gyereknapra való tekintettel 10 kg lekváros derelyét (barátfülét) főztek ki a szorgalmas nagycsaládos anyukák. Porcukorral és plusz házi lekvárral kínálták. A szervezésben oroszlánrészt vállat Merhala Zsuzsa.

Cs.B.É.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply