Beszámoltak a flottánál

A VKSZK József Attila utcai épületében tartotta az Üveggyári Ifi Flotta február 17-én az évértékelőjét a 2016-os tevékenységéről.

A Magyar Gyermek és Ifjúsági Flotta Százhalombattán működő tagszervezeteként tevékenykedő csoport vezetője Ozorai Sándor számolt be az elmúlt év programjairól. Szokásához híven mozgóképes értékelőt tartott, hiszen a túrák, evezések, horgászások alkalmával minden főbb mozzanatot megörökített, amelyet most örömest tette közzé.

A flotta tagjai harminc tervezett programon vettek részt. Többek között 13 gyalogláson és 13 evezésen tettek sokat az egészségükért. Három alkalommal a horgászat kedvelőinek, főként az ifjúságnak szerveztek programot. Bakancsos túrákon bejárták a környéket, a Bakonyt és a Balaton-felvidéket. Az evezések alkalmával Magyarország nagy folyóinak egy-egy szép, vadregényes szakaszát hagyták maguk mögött. Ugyanakkor a szűkebb környezetük vizeiben is, az ajkai Csónakázó-tavon és a Torna-patakon is lapátoltak.

Szoros kapcsolatokat ápolnak a környék természetjáró egyesületeivel, Nagycsaládosok Veszprémi Egyesületével, és a Borsos Miklós Általános Iskolával. Az utóbbival mindennapos kapcsolatban vannak, hiszen Ozorai Sándor tevékenyen részt vesz a kormányos tanfolyam elméleti és gyakorlati oktatásában, a gyerekek pedig szinte minden túrát fáradhatatlanul teljesítenek.

Az idei programokon is hasonló, már bejáratott útvonalakat fogják megtenni kisebb módosításokkal. Például a Torna-patak túrát a Marcalon folytatják. Az egy hetes nagy tábor helyszíne kérdéses még. Legnagyobb valószínűsége Tatának és környékének van. Továbbra is a családok együtt túrázását célozzák meg, ahol a szülők a gyerekekkel együtt vannak, így is erősítve a családi kötelékeket. A programjaikon szívesen látnak mindenkit, aki szereti a természetet, annak szépségeit és közben nem ijed meg néhány kilométer gyaloglástól, vagy evezéstől sem.

A beszámoló végén minden flottában résztvevő család kapott egy DVD-t, amely a 2016-os év programjait tartalmazza. A közgyűlésen Ozorai Sándor a flotta vezetését átadta Németh Ferencnek, aki eddig túravezető minőségben tevékenykedett a csoportban. Sanyi bácsi a továbbiakban tiszteletbeli elnökként besegít a fiataloknak, a gyalogos és a vízi túrák szervezésébe.

Cs.B.É

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply