Bódayakra emlékeztek

A Bódéért Hagyományőrző Egyesület március 15-én fél négykor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére koszorúzási ünnepséget rendezett a bódéi temetőben a Bóday család kriptájánál.
A Himnusz eléneklése után Tóth Sándor mondta el Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet című versét, majd Horváth Károly a Bódéért Hagyományőrző Egyesület részéről köszöntötte a megjelenteket.
marc15 bode kripta 7579Ezt követően Utassy István önkormányzati képviselő mondta el ünnepi beszédét. Az örök érvényű összefogást méltató gondolatok után a következőket mondta: „A bodéi evangélikus temetőben a Bóday család kezdeményezésére és a Bódéért Hagyományőrző Egyesület támogatásával a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított, felújított kripta előtt fejet hajtunk mindazok emléke előtt, akik, ha rövid ideig is, de győzelemre vitték a szabadságharcot. Őriznünk kell az emlékét az öt Bóday fivérnek, a Balassa testvéreknek. Bódé történelmi örökségét méltó módon gondozza a Bódéi Hagyományőrző Egyesület és a Nosztalgia Nyugdíjas Klub. Ady szerint március 15-e nem csupán a kokárdákat, a szószéki alkalmakat jelenti, hanem a szellemi színvonal, a kölcsönös bizalom, a társadalmi szolidaritás megteremtését is.” Majd elmondta, hogy a márciusi ifjak a népből nemzetet tudtak létrehozni és így folytatta: „Tartsunk önvizsgálatot, és tisztelettel hajtsunk fejet a hadvezérektől az önkéntesekig, a szabadságharc katonái előtt. Legyünk büszkék arra, hogy Bódé is adott olyan embereket a nemzetnek, akik fontosnak érezték hazánk sorsát, és harcoltak szabadságukért, a nemzeti felemelkedésükért.”
marc15 bode kripta 7582Utassy István méltó emlékezése után elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait a kriptánál. Elsőként a Bóday család tagjai koszorúztak, utánuk az önkormányzat képviseletében Utassy István és Gerencsér Hilda helyezte el az emlékezés koszorúját, majd A FIDESZ – KDNP nevében Peternics Mihály és Bali Ervin, ez követően a Nosztalgia Nyugdíjas Klub nevében Mayer Ferenc és Kósa Zoltán koszorúzott. A Bódéért Hagyományőrző Egyesület nevében a kriptánál Jánka István és Piller Józsefné, a Balassa János sírjánál pedig Kulics János és Poór András helyezte el az emlékezés koszorúit.
A koszorúzás után Szimeiszter Imre szavalta el Petőfi Sándor XIX. század költői című versét. Az ünnepség a Szózat közös éneklésével ért véget.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply