Bölcsis családi délután

Az Ajkai Városi Bölcsőde a “100 gyermek 100 csoda” Alapítvány szervezésében családi délutánt rendezett a korábbi, a jelenlegi és a jövőbeni kis bölcsődés apróságoknak és szüleiknek, hozzátartozóiknak, hogy együtt tölthessenek egy felhőtlen délutánt sok-sok játékkal és vidámsággal június 15-én, a Civil Ház udvarán.

A helyszín tökéletesen alkalmas volt erre, hiszen a hatalmas zöld területen bőven akadt hely mindenhez, amire egy igazi kikapcsolódáskor szükség van. A nagy kedvenc, az elmaradhatatlan légvár mellett lehetett „rendőröset” játszani – csak az erős sziréna hangot kellett kibírni. A tűzoltó autóba is felkapaszkodhattak a gyerkőcök, sőt a locsolótömlőt is beüzemelték, így legalább javítottak valamit a hőmérsékleten. A meleg miatt rengeteg folyadék elfogyott, de aki megéhezett választhatott a kétféle tócsni között, az édesszájúak pedig a sütemények közül válogathattak. Kézműveskedni is lehetett, ha valaki nyakláncot szeretett volna fűzni, esetleg színezni, festeni. A szintén nagyon népszerű arcfestés és a „csillámtetkó” lehetőségével élve többféle mesehős bőrébe bújhattak a kicsik.

Az ingyenes programhoz a szülők kisebb, jelképes adományokkal járultak hozzá, támogatva és értékelve a szervezők munkáját.

This slideshow requires JavaScript.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply