Boldogságot lopnak a hétköznapokba

A gyerekek gyakran lesznek betegek ősszel, amikor az időjárás változékony. Ilyenkor nyűgösek és különösen igénylik a törődést, otthon és a kórházi falak között egyaránt. Utóbbit a Mesedoktorok kívánják könnyebbé tenni, akik történeteikkel színt visznek a kórtermekbe, hogy felvidítsák a kis betegeket. A programról Fuchsné Kátai Adrienn mesélt lapunknak.

– Van két kisfiam, akikkel viszonylag sokat járunk kórházba, ez adta az ötletet ahhoz, hogy önkéntes felolvasó legyek. A fiaim szeretik magukat beleélni a történetekbe, nálunk a meseolvasás a mindennapjaink része. Gondoltam, ha nekik örömet tudok szerezni az olvasással, akkor az osztályon lévő gyerekeknek is segíthetek a szabadidőmben. A történetek jótékony hatásáról mások is hasonlóan gondolkodnak, ugyanis az interneten két éve találtam rá az országos Gyógyvarázs program Mesedoktor projektjére, ahol a segítőket összefogják és koordinálják, ehhez csatlakoztam, azóta pedig ha időm engedi, megyek és örömet szerzek a beteg gyerekeknek – fogalmazott Adrienn. – A programban ki lehetett jelölni, hova szeretnék menni felolvasni. Az ajkai kórházra esett a választásom, mert ide járunk a gyerekosztályra, ismerem a doktornőt és a környezetet. Félévente általában néhány alkalommal jövök, de szerencsére több felolvasó is van, így rendszeresen akad mesedoktor az intézményben – részletezi a gyakorló anyuka, aki Csehbányán él a családjával, de Ajkán született, ezért is kötődik a városhoz.

A kórházban a mesedoktorok lehetőség szerint nem csak felolvasnak, hanem játszanak és beszélgetnek is a bent lévőkkel. Mivel az osztályon tizennyolc éves korig látják el a betegeket, ezért az önkénteseknek minden korosztályra gondolniuk kell, mert előre nem tudják, ki várja őket a kórházban. Sok apróság hiányolja ilyenkor a szüleit, így különösen fontos számukra a törődés, a kamaszok viszont a mesék helyett inkább beszélgetésre vágynak.

– Az örömszerzés morzsája csupán a mese és a beszélgetés, de én nagyon örülök, hogy van ilyenre lehetőség. Szeretem látni a gyerekek mosolyát, ha tetszik nekik az általam hozott történet. A nagyobbak a vicceket is értik, ezért mindig olyan meséket választok, amilyeneket a fiaim is élveztek otthon. Sláger a Bogyó és Babóca, de a magyar népmesék is örök darabnak számítanak a repertoárban – emeli ki Adrienn.

– Az önkéntesek munkája igazi közösségi programot teremt az osztályon. Általában délután négy órától egy-másfél órán keresztül vannak nálunk. Ez idő alatt nemcsak vidámságot hoznak, hanem kiszakítják a kórtermi légkörből a gyerekeket. A kis betegek többek között ezért is szeretik nagyon a mesedoktoros napokat. Máskor kézművesek látogatnak el hozzánk, akikkel közösen alkothatnak az osztály lakói. Mindennap jöhetnének önkéntesek, de azért vannak kihagyások. A felolvasó program sikeres, ám üres alkalom mindig akad, ezért szeretettel látjuk azokat a diákokat is, akik az érettségire készülve közmunkát vállalnának a gyerekek mellett – hívja fel a figyelmet a lehetőségre dr. Kovács Ilona, a Magyar Imre Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa.

 

gyj_mesedoktor 0807
Bogyó és Babóca nagy kedvenc a gyerekek körében

 

SzR.

Fotós: Györkös

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply