Borsos helyett Eötvös-Kossuth iskola

Fotó: https://borsosajka.wordpress.com/

Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola néven folytatja működését a 2020/21-es tanévtől a jelenlegi Borsos Miklós Általános Iskola. Az épület homlokzatán hamarosan lecserélik a régi nevet. A névvel együtt az arculat is változik, készül  az új honlap, címer, logó, kitűző és zászló.

Balogh Béla intézményvezetőtől megtudtuk, hogy a tanulói létszám az előző évihez képest megnövekedett. A beiskolázás jól sikerült, minden osztály teljes létszámmal indul. Az első évfolyamon három osztály lesz, tehetségbarát-ének-zene, természetjáró és német tagozaton.

Tanórai keretben oktatja majd a néptáncot Ramasz László kétszeres aranysarkantyús táncos. Az intézményvezető és Geri Gyula, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője, megállapodtak abban, hogy a tanórák keretein belül a szakedzők segítségével különböző sportágak edzésein  vehetnek részt az első évfolyam tanulói közül azok, akik erre igényt tartanak, illetve akiket az edzők javasolnak. A helyszínt és a szakembereket a Sportváros biztosítja.

Az induló tanévben új testnevelő tanár is érkezik az intézménybe. Az iskola vezetése továbbra is részt vesz különböző pályázatokon. Már nyertek a Határtalanul programban, aminek eredményeként határon túli magyarlakta területre látogatnak majd el, és a már lezárult 3 éves Erasmus+ programba újabb pályázatot nyújtottak be. Meghívást kaptak a Nagy vagy! elnevezésű televíziós országos sportvetélkedőre is.

Az új nevet kapott iskolában a vakáció heteiben végzik el a takarítást, a tantermek festését, a nyílászárók karbantartását, a padok felújítását, valamint újabb kerti padokat helyeznek ki az intézmény udvarára.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply