FESZTIVÁL Borvarázs tócsival Ajkán az Agórán (videóval)

A pünkösdi hétvégén tartották a Somlói bor- és tócsifesztivált városunkban, ahol minden érdeklődő megtalálhatta az ízlésének legmegfelelőbb programot, ételt és nedűt. Jókedvből, lufikból, tömegből és jubileumi ünnepségből sem volt hiány a három napos mulatságon, amelyen Ajka testvérvárosainak képviselői is részt vettek.

gyj_borvarazs vasarnap 7828
Rengeteg tócsi fogyott a három napban

Rovaniemiből, Unnából, Székelykeresztúrról és Weizből már péntek délután megérkeztek a vendégek, hogy jobban megismerhessék egymást és még szorosabbra fűzzék kapcsolatukat városunkkal. A találkozás fő apropójául azonban Ajka és Weiz húsz éves barátsága szolgált.

gyj_borvarazs szombat 7097
Gólyalábasok

A Borvarázs ünnepi programja szombaton a Garagulya Gólyalábas Kompánia vásári komédiájával kezdődött a gyerekek legnagyobb örömére, akik a humoros produkciót követően kézműves foglalkozáson alkothattak kedvükre, vagy kipróbálhatták ügyességüket a felállított fajátékok valamelyikén. A színpadon négy kórus énekelt egymás után dalcsokrokat a közönségnek, majd a Bahar Orientális Tánccsoport egzotikus, arab világot bemutató hastánca következett.

gyj_borvarazs szombat 7139
Messzire szállt a vegyeskar hangja a térről

Németh Csaba komoly és könnyűzenei dalokkal örvendeztette meg a jelenlévőket. Este hét órától a Gutenberg-Streich zenekar muzsikált a Weiziek faháznál. Autentikus osztrák népzenével és fülbemászó dallamokkal az Alpok lankáira invitálták a már az esti koncertre gyülekező ajkaiakat.

gyj_borvarazs szombat 7189
A Gutenberg-Streich zenekar a weizi faház mellett muzsikált

Nyolc órakor Schwartz Béla, Ajka város polgármestere köszöntötte a lakosságot, majd Erwin Eggenreich-hel, Weiz város polgármesterével közös ünnepi beszédben foglalták össze Ajka és Weiz húsz éves testvérvárosi kapcsolatának legemlékezetesebb és legfontosabb pillanatait. Kiemelték, hogy a két település közös projektekkel, pályázatokkal közeledett egymáshoz, de a legnagyobb bajban is összefogtak. A vörösiszap katasztrófa még inkább elmélyítette a települések közti kapcsolatot, ahol Weiz küldöttei az elsők között érkeztek adományokkal segítséget nyújtani a károsultaknak. A kulturális és civil szféra terén kiépített jól működő együttműködés egy-egy momentumát is felidézték, majd a jövőbe tekintve a hosszú távú baráti és partnerkapcsolat jelképeként ajándékfestményt cseréltek a színpadon.

gyj_borvarazs szombat 7323
Erwin Eggenreich, Weiz polgármestere Schwartz Bélával, városunk polgármesterével és Dr. Klaus Feichtingerrel közösen mutatták be a jubileumra készített festményeket

Az este hátralevő részében a Korál zenélt a publikumnak. Balázs Fecó, az együttes frontembere betegség miatt nem tudott a csapattal tartani, a zenekar ennek ellenére igazán kitett magáért, hogy lenyűgözze a tömeget, ami sikerült is. Erőteljes taps és füttykavalkád volt a jutalmuk a koncert végén. A testvérvárosi küldöttek pedig ajándékozással egybekötött vacsorán vettek részt a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ kiállítótermében.

gyj_borvarazs szombat 7278
Megtelt az Agóra

Vasárnap délután a Bányász Fúvószenekar és mazsorett csoport műsorával folytatódott a Borvarázs programja, majd az Ajka Kristály Aerobic szakosztály táncosai kápráztatták el produkciójukkal a térre látogatókat. Hidasi Réka énekelt, a Dinamic Rock and Roll Klub formációi pedig a hagyományokhoz hűen sziporkáztak a közönség előtt. Bognár Tamara dalaira és a Platina Táncstúdió műsorára is sokan kíváncsiak voltak, ám este hét órától még többen érkeztek a musical és operett produkciókat meghallván.

gyj_borvarazs vasarnap 7578
Kicsik és nagyok is táncoltak vasárnap

Meglepő módon nem csak az idősebb korosztály tagjai voltak kíváncsiak a Bozsó József, Teremi Trixi, Egyházi Géza és Geszti Veronika, valamint a Váci Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában bemutatott betétekre és slágerekre, hanem fiatalabb családok is.

gyj_borvarazs vasarnap 7831
Musical és operett a színpadon

A fesztivál utolsó napján a Hangadók alapozták meg a jó hangulatot estére. Műsorukban hozták a tőlük megszokott lendületet és a bohém életérzés átadása is tökéletesen sikerült az Intim Torna Illegál, Bonanza Banzai és LGT slágerekkel a közönségnek. Produkciójuk után vissza-vissza skandálással várták őket a színpadra a barátok és az ismerősök.

gyj_borvarazs hetfo 7834
Hangadók

A Forma Fitt SE mozgalmas koreográfiájú táncos produkciókkal készült a rendezvényre, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes pedig a hagyományőrzés jegyében invitálta magyaros kalandtúrára a jelenlévőket, hogy aztán a musical és operett dalok hátán, egy új, füstös zenei világba repülhessenek a Pannon Várszínház In Vino elnevezésű csapatával, amelyben három tenor hang fűszerezte izgalmasan újszerűvé a programot.

gyj_borvarazs hetfo 7950
In Vino

A pünkösdi mulatságot dr. Horváth József alpolgármester gondolatai tették kerekké. Az este zárásaként kifejtette, hogy nem hozott esernyőt, ezzel is hadat üzenve a viharfelhőknek, hogy tartsák távol magukat a rendezvénytől. Röviden beszámolt a három nap programjairól és felhívta a figyelmet a következő nagyobb városi rendezvényekre, mint amilyen a strand megnyitó, a vízi orfeum és az augusztus 20-ai ünnepség, vagy a szeptemberre tervezett Liget Feszt.

gyj_borvarazs hetfo 7972
Ocho Machora várva

A programsorozat az Ocho Macho rendkívül ütemes koncertjével fejeződött be. Közbe többször eleredt az eső a korábbi tiltás ellenére, de ez cseppet sem zavarta a közönséget. Előkerültek a színes esernyők és a többség mocorgott tovább. Az idő is lehűlt, de a táncos kedvűek ezt szinte észre sem vették. A reggae, a ska, a punk és a latin találkozásából nagy buli kerekedett, ami minden mást háttérbe szorított.

gyj_borvarazs hetfo 7985
Színpadon az Ocho Macho

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply