Bródys diák nyerte el az Aranytollat

Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és AMI nagy hangsúlyt fektet a tehetségek ápolására, felkarolására, így tanulmányi versenyeken, pályázatokon kiemelkedően szerepelnek az intézményben tanuló diákok. Nemrég a Napló Aranytollát is egyik tehetséges tanulójuk, Makkos Veronika nyerte el.

„Sokak szerint az élő beszéd kezd kikopni a kommunikációból, és a fiatal generációk interakcióiban fontosabb szerepet kapnak a főként virtuális térben zajló rövid üzenetváltások. Az Y és Z generáció tagjai gyakran csak hangulatjelekkel, rövidítésekkel, más nyelvekből átvett szlengkifejezésekkel érintkeznek egymással”

Makkos Veronika, a nagy kincset érő könyvek előtt a gimnázium könyvtárában

Erre a sztereotípiára mondott nemet a Naplóban megjelent cikkében Makkos Veronika, a 9. G osztály tanulója, amikor Továbbra is értékünk címmel tudósított a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd verseny iskolai fordulójáról. Állította, hogy a középiskolások körében érték a szép magyar beszéd. Bátor kiállását, szerepvállalását a SÉTA, azaz Sajtó és tanulás médiaprogramban, „Napló Aranytoll” elismeréssel díjazták, amelyet Néző László, a megyei napilap főszerkesztője, az ajkai oktatási intézmény könyvtárában adott át a kitüntetettnek.

A Napló és az Ajkai Szó is várja a további írásokat Veronikától

Veronikát a program felelőse Kersner Ákos osztályfőnök inspirálta, hogy induljon el ebben a versenyben.

– A 6 osztályos gimnázium tanulójaként kiemelkedő szövegértése, szövegalkotó képessége bizonyítja nagy olvasottságát. Sikeresen szerepelt a megyei szépkiejtési versenyen, országos biológia versenyen. Hamarosan a Savaria Országos Történelemversenyen szoríthatunk érte – közölte örömmel az osztályfőnök. Majd kiemelte tanítványának a gimnáziumban végzett közösségi munkáját, amelyet szerényen, magabiztosan végez és előszeretettel élvezi társai bizalmát.

Az Aranytoll boldog tulajdonosa elmondta, hogy felkészítő tanára ösztönzésére egyre több területen próbálják ki magukat az osztályban, amelyhez minden segítséget megkapnak Kersner Ákostól ahhoz, hogy a maximumot ki tudják hozni magukból. Vele is így történt és hálás, hogy olyan érdekfeszítő témát dolgozhatott fel, amely manapság sokkal több figyelmet érdemelne. Az pedig öröm számára, ha szabadon nyilváníthatja ki véleményét a legváltozatosabb témakörökben, szóljon az a társadalomról, a hétköznapi történésekről, vagy akár róluk, diákokról.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply