A bunkerrajzoló, Vad Fruttikkal

Újabb sikergyanús darabbal rukkoltak elő a Pannon Várszínház színészei november 5-én Veszprémben, a Hangvillában.

Géczi János József Attila-díjas szerző A bunkerrajzoló című nagysikerű könyve zenés színpadi változatának ősbemutatója a Vad Fruttik nemzedékét szólaltatja meg. Az együttes frontembere, Likó Marcell neve bizonyára ismerősen cseng az alternatív rockzenét kedvelőinek. Az ő élettörténetének rekonstrukciója, emlékei keverednek az író nemzedékének véleményével a darabban. Vándorfi Lászlótól, a Pannon Várszínház igazgatójától megtudtuk, hogy kollégájától, Molnár Ervintől hallott legelőször a Vad Fruttikról, majd miután elolvasta a könyvet és megfogta őt a dalok vad képvilága és drámaisága, úgy gondolta, hogy olyan mondanivalói vannak ennek a zenének, amelyek mindenképpen színpadra kívánkoznak.

A történet főhőse nem egy személyben áll színpadra, hanem háromféle testben mutatkozik meg. A hármas személyiség különböző korszakokban, de mégis egyszerre jelenik meg a színpadon. A gyermekkori fiatal ént, az iskolás fiút, Szente Árpád Csaba jeleníti meg, őt Szelle Dávid váltja egy kicsit bolondos, drogos alkoholistaként, majd a végén Kékesi Gábor veszi át a szerepet, aki tulajdonképpen végig jelen volt az előadásban mint mesélő.

A bunkerrajzoló története egy egész generáció életérzését fogalmazza meg, hol komikus, hol drámai hangon. Éppen ezért meg tud szólítani minden korosztályt. Vándorfi László elmondta, hogy nagyon kevés az általuk írt szöveg a műben, szétdarabolták a könyvet szinte mondatonként motívumokra, és újra összerakták egy másik műfajra. Így alakult ki a szétesik-helyreáll mottó. A darabot végig a Vad Fruttik zenekar számai övezik és a színdarabot nézve jobban kirajzolódik előttünk a dalok valódi mondanivalója is. Kicsit extrém és artisztikus, ahogy a könyvbeli üzenet is szól. Az előadásban feltűnik még az író alakja is akit Krámer György koreográfus személyesít meg. Vári Bertalannal közösen dolgozták ki a mű koreográfiáit.

A bunkerrajzolót Vándorfi László rendezte. A rendező munkatársa volt még Lenchés Márton. Színpadra alkalmazta Vándorfi László, Molnár Ervin és Lenchés Márton. Ajkán remélhetőleg a tavaszi színházi szezonban lesz látható.

A színészek a főpróbán megmutatták, hogy vérprofik. A közönség számára csak a hosszúra nyúlt szünetben derült ki, hogy Kékesi Gábor az egyik jelentben megsérült. Ez persze talán annak is köszönhető, hogy a sérülése beleillett a darabba, olyannyira, hogy a külső szemlélő azt gondolta, hogy Gábor a vérkapszulát morzsolta szét a fején. Ezt erősítette az is, hogy a darabot teljes odaadással játszotta tovább, akárcsak a társai. Hiába, hogy csak egy sajtópremier volt, a játék nem állhatott meg, amit szerencsére az orvos is így gondolt.

F.P.T.

Comments

comments

Be the first to comment

Leave a Reply